Shine

Katalin hercegné 14 éves csizmában, új frizurával tért vissza

Visszatért szülési szabadságáról Katalin hercegné. A frizurája változott, a régi, bevált lábbelijeihez való ragaszkodása viszont nem.

Katalin hercegné harmadik gyermeke áprilisi születése óta szülési szabadságon volt és csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. Hétfőn azonban visszatért hivatalos kötelezettségeihez. Első programjaként a Sayers Croft erdei iskolába látogatott el, és ennek megfelelően is öltözött fel. Pulóvert, dzsekit és nadrágot választott, melyekhez a kedvenc Penelope Chilvers csizmáját húzta fel.

(Getty Images)

A hercegné immár 14 éve ragaszkodik ehhez a csizmához, vagy legalábbis ugyanahhoz a modellhez: elsőként egy 2004-ben készült fotón látható rajta, három évvel később pedig egy fesztiválra vette fel. 2016 áprilisában ebben túrázott Bhutánban, majd Kanadában is viselte, tavaly pedig szintén egy iskola meglátogatásakor tűnt fel a lábán.

(Getty Images)

Katalin frizurája viszont új, bár a változás drasztikusnak semmiképp sem mondható. A haja néhány centivel rövidebb lett, réteges vágással frissítették, és némi finom, gesztenyés árnyalatú highlight is került bele, ami kimondottan előnyös a hercegnének.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top