Shine

Hárommellű nők jelentek meg a kifutón

Csak nehogy aztán a hagyományos kettő egyszer csak kimenjen a divatból!...

2014-ben egy Jasmin Tridevil művésznéven futó nő azzal lett egy rövid időre híres, hogy azt állította, a meglévő kettő közé egy harmadik mellet is plasztikáztatott magának. Utóbb kiderült, hogy a plasztika kamu volt, a harmadik mell csak manipulált képeken létezett. Az ötletet azonban most előkapta az olasz GCDS márka, mely a Milánói Divathéten tartott divatbemutatóján a hagyományos, két mellel rendelkező modellek mellett hárommellűeket is a kifutóra küldött.

(Andreas Rentz/Getty Images)

A modellek nem a két saját mellük közé kaptak egy harmadikat, hanem három darab műmellet applikáltak a mellkasukra, melyek sportmelltartók alól kandikáltak ki.

(Andreas Rentz/Getty Images)

A mostanában zajló, nagy divathetek folyamán nem ez volt az első alkalom, hogy a bizarr testmódosítás került reflektorfénybe. Egy Simon Huck nevű művész a New York-i Divathéten mutatta be extrém kiegészítőit, amelyek úgy néznek ki, mintha viselőjük testéből nőttek volna ki.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top