Shine

Az iszlám nők öltözködésével poénkodott a divattervező, ez a karrierjébe kerülhet

„A kövérség nem szép” feliratú pólója után szinte már meg sem lepődünk a legújabb balhén.

Pia Arrobio neve lehet, hogy elsőre nem cseng ismerősen, de ő az egyik legfelkapottabb Instagram-márkának, az LPA-nak az alapítója, baráti körébe pedig olyan celebek tartoznak, mint Emily Ratajkowski. Mondhatjuk hát, ő maga is influencer és mint olyan, bizony tartozik némi számadással arról, mit posztolgat a közösségi médiában.

Piát azonban a virtuális térben képződő igencsak valós felelősség nem túlságosan izgatja.

Az online divatkommandó, a Diet Prada osztotta meg – az időközben saját oldaláról eltávolított – korábbi posztját, miszerint pár éve nikábba öltözött szépségkirálynőként pózolt csupán a poén kedvéért, Halloweenkor.

Fotó: instagram/dietprada

A 2011-ből előhalászott poszt nagy felzúdulást keltett, viselkedését iszlamofóbnak nevezték, miközben bicskanyitogatónak találták azt is, ahogy szexiskedő pózokba vágták magukat a nikáb kosztümös lányok.

Fotó: instagram/dietprada

Fotó: instagram/dietprada

Itt van hát az örök tanulság ismét: az internet nem felejt, amit egyszer posztoltunk, az már közkézen marad, hiába kapunk észbe később, és töröljük butaságunk nyomait.

Fotó: instagram/dietprada

Hogy mennyire tanult a designer ebből az incidensből, idővel kiderül, addig is lesz mit feldolgoznia, hiszen épp csak pár napja hördült fel a net a Revolve-val közös kollekcióján, aminek pulcsija nagybetűkkel hirdette: „A kövérség nem szép, csak egy kifogás.”

Fotó: instagram/nonairbrushedme

Szerencsére kiderült, az egész csak félreértés volt, a fotókon ugyanis nem látszódott a kisbetűs lényeg, a folytatás: „…ahogy azt Lénának mondták.” A Revolve azért sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett megmagyarázni, hogy az egész kollekcióval éppen, hogy a nőket ért zaklatásokra, megalázásokra igyekezett felhívni a figyelmet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top