Shine

Ennél a táskánál nincs ma divatosabb

Az előttünk álló szezonban ez a táska váltja le a fonott kiegészítőket.

Susan Alexandra amerikai ékszertervező tavaly kezdett el cukorkaszerű gyöngyökkel díszített táskákat készíteni. Az első, görögdinnyés táskájára, melyet megmutatott az Instagramon, egy barátja hívta fel a dizájnercuccokat árusító Opening Ceremony egyik beszerzőjének figyelmét, akinek meg is tetszett a holmi, és 2017 júliusára a cég összes áruházában forgalmazták már.

A jellegzetes, kissé gyerekes küllemű táskákra a fast fashion márkák is felfigyeltek, és az idei kollekciókba már be is kerültek a gyöngyös táskák koppintásai. 

Susan (@susan_alexandra) által megosztott bejegyzés,

A trendnek mégis az adta meg a meghatározó löketet, amikor Gigi Hadid június végén, a görögországi nyaralásáról egy olyan fotót is posztolt, melyen egy Susan Alexandra táskával látható. 

Gigi Hadid (@gigihadid) által megosztott bejegyzés,

A fashionisták körében mostanra szinte kötelező darabnak számítanak a gyöngyös táskák, és ahogy a nyár végéhez közeledve egyre inkább megunjuk az elmúlt hónapokban szuper trendi fonott kiegészítőket, úgy erősödik fel mindinkább ez az irányzat. Olyannyira, hogy a legújabb, őszi kollekciókban is ott figyelnek ezek a táskák, amiből levonhatjuk azt a messzemenő következtetést, hogy a trend az előttünk álló szezonra is velünk marad. Mi több, a gyöngyös táska must have kiegészítő lesz.

Megnézem
Összes kép (7)

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top