Shine

Kim Kardashian sminkmestere tanította a bácsit, aki felesége miatt tanult meg sminkelni

Megható történet járja be a világot egy idős, ír házaspárról, Des és Mona Manahanről. Már az is gyönyörű hír, ha arról olvashatunk, hogy egy pár 56 éve után is szeretetben, egymást támogatva éli közös életét, amit azonban az idős férfi tesz felesége kedvéért, igazán szívet melengető.

A 83 éves Des Manahan ugyanis, miután felesége látása egyre romlott, úgy döntött, megtanul sminkelni, hogy Mona továbbra is szépnek érezhesse magát. Először a helyi Debenhams szépségosztályának egyik sminkmesterétől kezdett leckéket venni, és mint kiderült, van érzéke a bácsinak a sminkeléshez. Megtanulta, hogyan használja a pirosítót, a rúzst, és mint a hírekből megtudhattuk, tökéletes szemöldököt is tud már varázsolni feleségének.

Történetük Kim Kardashian sminkmesteréhez, Mario Dedivanovic-hoz is eljutott, akit úgy meghatott a férj önzetlen, szeretetteljes tette, hogy elhatározta, ő maga is megtanít néhány fogást az idős úrnak.

Nem ő egyébként az egyetlen úriember, aki úgy döntött, sminkecsetet ragad felesége kedvéért. A múlt évben egy ausztrál házaspárról szóló hír is bejárta a világsajtót, ahol a férj szintén lelkesen vetette bele magát a sminkelés rejtelmeibe, hogy ezzel segítse, támogassa élete párját.

Az ír házaspárral készült videókat és fotókat a Krémmánia Magazinon találod »

Fotó: youtube/The Late Late Show

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top