Shine

Az összetevők szintjén akarunk diktálni a szépségiparnak

A tudatos szépségvásárlók szintet léptek.

Egy darabig elvoltunk azzal is, hogy névre szóló parfümöt rendelhettünk vagy kedvenc színünkben pompázhatott a kozmetikum tubusa. A személyre szabott szépség fogalma azonban mára már jóval többet jelent: nem csak a csomagolásba akarunk beleszólni, az összetevőket is mi akarjuk meghatározni.

Az egész azokkal a fránya tudatos vásárlókkal kezdődött, akik pár éve elkezdtek érdeklődni az iránt, miket is tartalmaznak a kozmetikumok. Az internet segítségével pedig kisebb-nagyobb utánajárás után kiderülhetett, a sok tökéletes termék közül valójában melyek azok, amiknek egy fikarcnyi kis esélyük is van rá, hogy képesek a beígért csodák egy részét teljesíteni.

Az elmúlt öt-tíz év aztán elég volt rá, hogy kitermelje magából az online szépség lexikonokat, amik érthető nyelven magyarázzák el a különböző készítmények előnyös és hátrányos tulajdonságait. Igény pedig van rá, nők (és férfiak) milliói kutakodnak információk, tapasztalatok után még egy kézkrém esetén is, közülük pedig egyre nagyobb azoknak a száma, akik immár saját maguk akarják összeállítani kozmetikumaikat.

Egyre nagyobb azoknak a száma, akik immár saját maguk akarják összeállítani kozmetikumaikat. (Fotó: thinkstockphoto)

Hiszen mi van akkor, ha valakinek mondjuk festett ÉS zsíros a haja egyszerre? Milyen sampont vegyen? A drága pénzen csináltatott színét őrizze meg, vagy találjon végre valamit, amitől már másnap nem lapul fejére a teljes hajtömeg? Ilyen és hasonló problémákra lett figyelmes már több kisebb cég is, mint például az amerikai Prose, ami tucatnyi kérdésre adott válasz alapján készít személyre szabott hajápolókat, állítólag 50 milliárd variációs lehetőséget biztosítva kliensei számára.

Prose Hair – személyre szabhatjuk ma már a samponunkat is (fotó: prosehair.com)

Mindenki a maga módján szép(ítkezik)

A személyre szabott kozmetikumok iránti iránynövekedés másik hajtómotorja a divat- és szépségipart maga alá gyűrő vágy, hogy mindenki a maga valójában lehessen szép és különleges, ne holmi standard elvek szerint döntse el a világ, ki vonzó és ki nem. Egyediségünk kifejezéséhez pedig igenis szükségünk van tökéletesen ránk szabott kozmetikumokra is.

Épp ezért ma már egy magára valamit is adó beauty márka minimum 15 színvariáció alatt nem dob piacra alapozót, de még jobb, ha azon töri a fejét, hogyan tudja megoldani a teljesen személyre szabott szín kikeverését. Az úttörők már elindultak ezen a fronton, a Lancôme például még 2016-ban bemutatta a Le Teint Particulier Custom Made technológiáját, amivel bőrünk színéhez tökéletesen illő alapozót tudnak kikeverni, sőt, az összetevők megfelelő arányait fel is jegyzik, így az bármikor utánrendelhető.

Deanna (@junepearl13) által megosztott bejegyzés, Febr 4., 2017, időpont: 3:52 (PST időzóna szerint)

Az egyediségnek persze ára van, de ez az ár egyre kevésbé tűnik elérhetetlennek a szélesebb vásárlói közönség számára. Árnyalatszabályozó cseppekkel játszadozhatunk, de a fenti szolgáltatás olcsósított verziója is elérhető már (igaz még csak Amerikában): a Covergirl sminkmárka saját bőrszkennelő appot fejlesztett ki, ami megállapítja, milyen a bőrtónusunk, majd egyediesített csomagolásban meg is rendelhető a csak nekünk gyártott alapozó. No, persze ehhez nem árt egy amerikai lakcím sem, mint ahogyan sajnos ahhoz sem, hogy alapozónk mellé saját rúzsunkat is kikevertethessük. New Yorkban már erre is ráálltak, a Bite Lip Lab üzletében mindenki maga választhatja ki a színpigmenteket, dönthet a finish-ről és még kedvére illatosíthatja is rúzsát.

Ashley C. (@missashleyc) által megosztott bejegyzés, Jan 22., 2018, időpont: 9:49 (PST időzóna szerint)

Egyediség az alapoktól

A szépítőszerek mellett nem szabad megfeledkezni a samponokkal már érintett másik témakörről sem, a bőrápolásról. Az arc- és testápoló készítmények ha lehet, még érzékenyebb pontjai életünknek, hiszen a szép, egészséges bőr az alapja mindenféle sminkvarázslatnak. Ehhez persze szükséges ismernünk, milyen a bőrtípusunk, bőrtónusunk, hogy mikor és milyen célra is szeretnénk a készítményt használni, mindezekkel azonban ha tisztában vagyunk, ma már egyedi krémeket is kevertethetünk ki magunknak – és nem csak a patikában.

Nemzetközi márkák, mint az Insitu mellett hazai készítményekből is válgathatunk, az Adrienne Feller vagy a COLO is kínál egyedi igények szerint kikevert bőrápolókat, sőt, még géndiagnosztikai elemzésen és életmód kérdőíven alapuló genokozmetikumot is készíttethetünk.

Személyre szabhatjuk arcápolóinkat is (Forrás: insitu.me)

Hogy mennyire fognak valóban tömeges szinten elterjedni ezek a készítmények, az árak mellett nagy mértékben függ az elkészítésükhöz szükséges időtől és energiától, ugyanis azokból egyértelműen több kell, mintha csak a polcról leemelnénk valamit. Az ezerfelé rohangáló hétköznapok világában pedig nem mindenkinek van rá kapacitása, hogy minden bőrápolójáról külön konzultációt folytasson még akkor sem, ha anyagilag megengedhetné magának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top