Shine

II. Erzsébet olyat tett, amit még soha

II. Erzsébet nem kis meglepetést okozott, amikor megjelent a londoni divathéten.

II. Erzsébet olyat tett, amit 66 éves uralkodása alatt még sohasem: fogta magát és megjelent a londoni divathéten. A látogatás hatalmas meglepetés volt, ugyanis ha valamire, akkor erre senki sem számított a brit uralkodótól.

(Getty Images)

A királynő Anna Wintour, az amerikai Vogue főszerkesztője mellett ülve, az első sorból nézte végig Richard Quinn meglehetősen extravagáns divatbemutatóját.

(Getty Images)

Persze nem véletlenül jelent meg éppen ezen a bemutatón.  II. Erzsébet ugyanis személyesen akarta átadni a róla elnevezett, újonnan alapított díjat, melyet mostantól minden évben egy tehetséges, fiatal, brit divattervező kap meg, a Brit Divattanács döntése alapján.

(Getty Images)

Az első díjazott pedig  Richard Quinn lett, aki idén diplomázott a rangos Central Saint Martins akadémián, saját divatmárkáját azonban már 2016-ban elindította és máris kivívta a szakma elismerését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top