Shine

Angyalszárnyak és dekoltázsok – a Victoria’s Secret modelljei egykor és most

Pár óra és kezdődik a Victoria’s Secret divatbemutatója, idén kerek 20. alkalommal fognak a modellek angyalszárnyakkal hátukon végig vonulni

Pár óra és kezdődik a Victoria’s Secret divatbemutatója, idén kerek 20. alkalommal fognak a modellek angyalszárnyakkal hátukon végig vonulni szexi fehérneműkben a kifutón.

A második X méltó megünneplése érdekében nagyon odatették magukat a szervezők, még a Balmain designerét, Olivier Rousteing-t is felkérték, hogy vegyen részt a Shanghajban megrendezésre kerülő show látványvilágának megtervezésében. Sőt, a divattervező nem csak a dekorációért volt felelős, de az új fehérnemű kollekció is közös munka eredményeként született.

Addig is, míg kezdetét veszi a glamúros csillogás, jöjjön egy kis visszatekintés arról, hogy a legismertebb Victoria’s Secret angyalok mikor és hogyan kezdték földi pályafutásukat a márka színeiben, valamint milyen szexi szerelésben láthattuk őket utolsó alkalommal a kifutón.

Tyra Banks

Kilenc éven át volt a márka modellje, 1996 és 2005 között csodálhatta meg minden évben a nagyérdemű a csillogó kifutón.

1996 – 2005 (Fotó: Getty Images)

 

Heidi Klum

Nyolc évig tündökölt angyalként a német származású modell, érdemes megnézni, milyen fiatalka arca volt még az első bemutatókon.

 

Laetitia Casta

Négy évadra szerződött le a Victoria’s Secrettel a szupermodell, szinte hihetetlen, hogy húsz év is eltelt már első szereplése óta.

1997 – 2000 (Fotó: Getty Images)

 

Gisele Bundchen

A brazilok büszkesége 1999 és 2006 között volt Victoria’s Secret angyal.

 

Adriana Lima

Vele a hírek szerint a 2017-es bemutatón is találkozhatunk.

 

Alessandra Ambrosio

Alessandra igazi veteránnak számít, már 2000 óta látható a bemutatókon, idén pedig ismét felveszi az angyalszárnyakat.

 

Karolina Kurkova

A cseh származású modell és színésznő tíz éven át vállalta büszkén az Angyal státuszt.

 

Doutzen Kroes

A fiatal anyuka két éve akasztotta szegre az angyalszárnyakat, hamarosan talán újra láthatjuk majd őt is a kifutón.

2005 – 2014 (Fotó: Getty Images)

 

Miranda Kerr

Az ausztrál modell hat éven át volt a márka arca – és teste.

2006 – 2012 (Fotó: Getty Images)

 

Rosie Huntington-Whiteley

Jason Statham felesége ugyan csak öt show-n vett részt, hatalmasat változott megjelenése az eltelt idő alatt, amit jórészt világosabb hajszínének köszönhet.

2006 – 2010 (Fotó: Getty Images)

 

Candice Swanepoel

A gyeses anyukák sorát bővítve idén ismét a Victoria’s Secret kifutójára lép.

2007 – 2015 (Fotó: Getty Images)

 

Behati Prinsloo

Nyolc éven át volt a Victoria’s Secret angyala és a hírek szerint idén is láthatjuk – ezt azonban egy picit kérdésesnek látjuk, tekintve, hogy második gyermekével várandós.

 

Chanel Iman

Bár 2011-ben vonult utoljára VS kifutón, máig tartó hírnevet szerzett magának a szexi modell.

2009 – 2011 (Fotó: Getty Images)

 

Lily Aldridge

A szupermodell idén már 8. alkalommal vesz részt a fehérnemű márka bemutatóján.

 

Ming Xi

A kínai származású modell számára óriási dolog lesz majd, hogy hazájában léphet a Victoria’s Secret kifutójára.

2013 – 2016 (Fotó: Getty Images)

 

Karlie Kloss

Pár év kihagyás után Karlie-t is láthatjuk ismét a divatshow-n.

2011 – 2014 (Fotó: Getty Images)

 

Joan Smalls

2011 óta angyal, ebbéli beosztásán pedig továbbra sem kíván változtatni, ő is ott lesz a sanghaji bemutatón.

2011 – 2016 (Fotó: Getty Images)

 

Lily Donaldson

A brit fotómodell múlt évben köszönt el a márkától, idén ő már nem lesz látható a bemutatón.

2010 – 2016 (Fotó: Getty Images)

 

Jasmine Tookes

2012 óta mutatja be a csábító fehérneműket, ott lesz ő is sanghaji bemutatón.

2012 – 2016 (Fotó: Getty Images)

 

Taylor Hill

Taylor Hill angyalszárnyaival reppent a híresek és gazdagok táborába, ő az egyik legfiatalabb modellje a Victoria’s Secretnek, aki idén is látható lesz majd a divatbemutatón.

2014 – 2016 (Fotó: Getty Images)

 

Gigi Hadid

Szinte még kezdő a többiekhez képest, eddig két alkalommal láthattuk angyali szerelésben kifutón. Úgy volt, hogy idén meg lesz a harmadik strigula is, azonban a legfrissebb hírek szerint vízumgondok miatt nem léphet fel a kínai bemutatón.

2015 – 2016 (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top