Shine

Kiakadtak a luxusmárkára, mert a 25 éves szupermodell lett a ráncosodás elleni krémjük reklámarca

Hozzá kell tenni, joggal. A Dior marketingesei most egy kissé tényleg rátiportak a felső tízezer bütykére azzal, hogy Cara Delevingne-t választották

Hozzá kell tenni, joggal. A Dior marketingeseinek most tényleg sikerült rátiporniuk 30+ felett minden nő bütykére azzal, hogy Cara Delevingne-t választották új, anti-ageing krémjük arcává.

A Capture Youth termékcsaládról van szó, ami a papírforma szerint az öregedés jeleit hivatott eltüntetni, illetve a ráncok megjelenését késleltetni. Nincs is ezzel gond, azonban egy gyerekképű, 25 éves modellről kábé minden az eszünkbe juthat, csak nem az, hogy ádáz csatát vív a ráncaival.

Teljesen érthetetlen a márka eme mellényúlása, pláne, hogy idősebb modellekkel reklámoztatni a termékeket valódi sikk lett, önmagunk elfogadása pedig legfőbb célunk. Ebbe pedig nagyon nem fér bele egy hamvas bőrű lányka képe, mint a ránctalanító krém erejének megtestesítője, pláne, hogy az anti-aging szó varázsa már amúgy is kezd megkopni.

Még twitteres mozgalom is indult a Dior ellen, a kiakadt vásárlók #thatsnotme hashtag alatt vertek tábort és Cara helyett olyan hírességeket javasolnak inkább a termékcsalád arcának, mint a Harry Potterből is ismert Maggie Smith, aki 82 évével jóval inkább a ránctalanító krémek célközönségébe tartozik.

A Dior ház ettől függetlenül nagyon boldog, mint szóvivőjük több lapnak is elmondta, “büszkék rá, hogy egy olyan gyönyörű és sikeres nő, mint Cara Delevingne lett az új bőrápoló termékcsaládjuk arca, amely tudományosan igazolt módon összeállított termékeket tartalmaz, hogy a harmincas éveikben járó nők hatékonyan késleltessék a ráncok megjelenését.”

Mentés

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top