Shine

Mariah Carey saját beauty márkát indít

Az aranytorkú énekesnő a hírek szerint saját szépségipari brandet készül bemutatni, amelynek kidolgozásában menedzsere, Stella Bulochnikov is részt

Az aranytorkú énekesnő a hírek szerint saját szépségipari brandet készül bemutatni, amelynek kidolgozásában menedzsere, Stella Bulochnikov is részt vesz.

A sminktermékek mellett bőrápoló készítmények, sőt még parfümök is készülnek, amelyeket Beverly Hills-ben saját üzletükben fognak forgalmazni. Emellett persze jóval szélesebb körben is elérhetővé akarják tenni portékáikat, pontos infó azonban még nincs róla, mely beauty áruházakban lesznek kaphatóak.

Ráadásul egy picit még várni kell rájuk, ugyanis megjelenésüket majd a karácsonyi ünnepekre célozzák – vagy legkésőbb jövő év elejére. A hír hallatán mégis, már most nagy lett a buzz a születendő márka körül, nem véletlenül.

Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő a múlt év végén a M.A.C-el közösen dobott piacra egy sminkkollekciót, az Elizabeth Arden-nel pedig már több sikeres parfümöt is megjelentetett a 2007-es első, M óta. A kollaborációk sikerén felbuzdulva most úgy döntött, tovább bővíti csillámtuningolt bizniszét.

Megnézem
Összes kép (12)

A szépségipar mellett persze a divat világába is bekukkantott már, 2010-ben a parfümök mellett cipő- és ékszerkollekció jelent meg a neve alatt az amerikai HSN kereskedelmi csatornáján és webes áruházában.

Megnézem
Összes kép (7)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top