Ráérünk arra még! cikkek

Olyan nő akartam lenni, mint ő

Nem mindenki alkalmas arra, hogy főnök legyen, ám aki alkalmas rá, az is tudja, sokat kell tanulnia ahhoz, hogy igazán jó felettes legyen. Kata pont egy ilyen nő.

Kata (42) az előző munkahelyemen volt a főnököm, és bár kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen, ma is megtestesíti számomra azt a nőt, aki álmaimban lenni szeretnék. Nem a magasságára, a sportos testalkatára, a mindig csinos ruháira gondolok, de az összeszedettségére, a precizitására, a határozottságára, az erejére és pengeéles eszére. Mindig mondtam neki, ő a magyar Michelle Obama, az a nő, aki személyiségével, tudásával és karizmájával mindenkit levesz a lábáról – legyen az illető nő vagy férfi. 

Három évig dolgoztunk együtt, így volt időm megfigyelni, mit hogyan csinál, tervez és kivitelez. Életének alapját a tökéletes időbeosztás határozta meg. Nem csinált belőle titkot, time management kurzusokra járt azért, hogy precízen zsonglőrködhessen az idejével, elvégre nemcsak marketingvezető volt, de feleség, édesanya és megszállott sportember is. 

Képünk illusztráció, a Great news című sorozatból származik

Mindennap kora hajnalban érkezett az irodába, to-do listát készített, fontossági sorrendet állított fel, felírta, mire mennyi időt szán, majd belevetette magát a munkába. A telefonokat rövidre fogta, kizárólag a fontos hívásokra válaszolt, a felesleges diskurzusokat diplomatikusan lezárta. Minden napba beépített kétszer 30 percet, ami a lazításról szólt. Ilyenkor megebédelt, felhívta a férjét, a szüleit, elment sétálni – ahogy ő mondta: lélegezni. Pontban 15:30-kor mindennap lekapcsolta a gépet, és a gigadugó előtt elindult az oviba a gyerekekért. Szigorú időbeosztásához mi, a beosztottjai és ügyfelei is hamar megtanultunk igazodni. Precizitása, alapossága felülírta, hogy 15:30 után nem volt hajlandó dolgozni, cserébe 05:30-kor már bárki hívhatta telefonon. 

Az irodában mindenkit pontosan ismert. Tisztában volt a beosztottjai képességeivel, adottságaival, motivációival és vágyaival. Tudta, kit hogyan lehet inspirálni, támogatni vagy épp egy másik munkahelyre varázsolni. 

A magánéletét, lelki és egészségi állapotát mindig elválasztotta a munkától. Ha a családja vagy a barátai hívták, kiment az irodából, soha nem tudtuk, gyötrik-e valamilyen gondok, mikor lázas a gyerek, mikor menstruál, vagy épp mikor balhézott össze a férjével. Soha nem érkezett összeszedetlenül – másnaposan, kialvatlanul, hisztérikusan – az irodába, mintha folyamatosan azt mantrázta volna, hogy ő a főnök, ha ő szétesik, szétesik minden más. 

Bár a munkahelyen egy nagyon fegyelmezett, összeszedett és precíz Katát ismertünk meg, a merevség, a spártai üzemmód távol állt tőle. Finom nő volt, aki imádta a divatot, az irodalmat és a finom borokat – vezetői attitűdjéről pedig hamar kiderült, nem amolyan gyorsan kinevezett főnök ő. Ő még az a vezető, aki profi tréningeken tanulta meg, hogyan lesz belőle jó felettes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top