nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Példaképeink
Elégedetlen volt az állami oktatással, csinált egy alternatív iskolát

Elégedetlen volt az állami oktatással, csinált egy alternatív iskolát

Mit tehet az a szülő, aki elégedetlen a hagyományos iskolai keretekkel? Vekerdy Tamás szerint három dolgot: iskolát vált, maga tanítja otthon a gyereket, vagy alapít egy iskolát. Dechertné Gelencsér Anna ez utóbbit választotta.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
f Ajánlom

Vajon mitől igazán jó egy iskola? A Montessori-pedagógia alapelvei szerint elsősorban attól, hogy minden egyes gyerek képességeinek megfelelően kiteljesedhet. Ez volt a kiindulási pont Anna életében is, amikor néhány éve megalapította a Gyerekszempont Általános Iskolát. Pedig akkoriban még javában felnőtteket oktatott, a hagyományos pedagógia normái szerint. Ahhoz képest, hogy a magyar-kommunikáció szakot végzett pedagógus fejében korábban meg sem fordult, hogy tanár legyen, hát még az, hogy nyisson egy iskolát…

Az általános iskolában és később is a művészetek vonzottak, még a kisképzőbe is felvételiztem. Utána jött a színművészeti, pontosabban jött volna, de nem vettek fel. Valószínűleg nem voltam tehetségesebb az átlagnál, vagy csak nem voltam elég kitartó. Mindenesetre mivel a humán tárgyak álltak közelebb hozzám, magyar szakra felvételiztem, e mellé jött a kommunikáció” – feleli Dechertné Gelencsér Anna, a Gyerekszempont Általános Iskola alapító-vezetője arra a kérdésre, hogy mikor dőlt el, merre indul el a gimi után. 

Az egyetem utolsó évében megszületett Anna első gyermeke, Adél, ő pedig folytatta a tanulást, és tanárként is megszerezte a diplomát. „A kötelező iskolai gyakorlaton megdicsértek, ez hozta meg a kedvem a tanításhoz – folytatja. – Annak, hogy felnőtteket kezdtem el tanítani, praktikus okai voltak, így tudtam elhelyezkedni óraadóként.” Anna visszagondolva azt mondja, szerette ezeket az éveit, már csak azért is, mert a munkája továbbra is összeegyeztethető volt a családi élettel. Közben ugyanis megszületett Hanna és Ábel. Az iskolaalapítás gondolata akkor fordult meg először a fejében, amikor kiderült, hogy az alsó tagozatos Hanna finoman szólva „nem kompatibilis” az állami iskolákkal.

Azt láttuk Hannánál, hogy hiába vannak az alsó tagozaton jó tanárai, egyes készségeit egyáltalán nem tudja kibontakoztatni. Ilyen volt például a rajzolás és a mozgás – sóhajt Anna, aki szerint az egyik legnagyobb baj a hagyományos pedagógiával az, hogy szinte kizárólag kognitív képességeket mér. – Ha egy diáknak ezek a képességei átlagosak, hamar középszerűnek érzi magát, ami nem meglepő, hiszen pontosan ezt érezteti vele maga a rendszer is. Holott miért ne lehetne például egy fantasztikus táncos egyenértékű azzal, aki ötös matekból?

Annának tanárként is az volt a tapasztalata, hogy a hagyományos keretek között tanuló gyerekek komoly hiányosságokkal kerülnek ki a felnőtt életbe. „Az OKJ-s képzéseken részt vevő fiatalok többsége messze nem volt olyan önálló, és messze nem rendelkezett azokkal a szociális készségekkel, amiket ebben a korban már rég elvárhattunk volna tőlük. Nem tudtak együttműködni például, csoportban dolgozni, és meglehetősen rosszul álltak az önismerettel, önbizalommal. Mindez persze nem az ő hibájuk volt, és nem is elsősorban a tanáraiké, hiszen a hagyományos magyar oktatás nagyon sok korlátot jelent mindenkinek.”

A sok-sok tapasztalat, motiváció és egy akkoriban elkezdett képzés eredménye az lett, hogy Anna a szakdolgozatát reformpedagógiából írta. Az alternatív iskola konkrét ötletéhez azonban még kellett néhány inspiráció.

Dechertné Gelencsér Anna

Vekerdy, Facebook és hullámvasút

Emlékszem a napra, amikor a kezembe került Vekerdy Tamás egyik cikke, melyben arra buzdítja az oktatással elégedetlen szülőket, csináljanak iskolát – folytatja Anna. – Aznap este kiírtam a Facebookra viccből a kérdést: Ki alapít velem iskolát? Vagy ötszáz komment érkezett rá. Hatalmas biztatást kaptam. Kiderült az is, hogy rengetegen elégedetlenek, és rengetegen értenek velem egyet abban, hogy az ötletemnek abszolút helye van a mai magyar közoktatásban.” Ugyanebben az időben Anna írt Vekerdynek egy levelet, amiben azt kérte, találkozzanak, hogy tanácsot kérhessen tőle. „Nagyon jót beszélgettünk, jó élmény volt a közvetlensége, segítőkészsége. Azt hiszem, Maria Montessori mellett az ő szavai jelentették a projekthez a fő inspirációt.” 

Annában nem volt kérdés, hogy ha már iskolát alapít, akkor az általános iskolai korosztályban kell gondolkodnia. „Borzasztóan kellenek a jó alapok, ha ezek hiányoznak, később már nagyon nehéz rekonstruálni” – mondja az okokról.

Született tehát egy kidolgozott szakmai program, aminek a lényegét ezek adták: bizalmon és partnerségen alapuló tanár-diák viszony, a tantárgyak összekapcsolása (témahetek), a diákok önreflexióján alapuló értékelési rendszer, valamint a művészetek középpontba állítása. A szülők bevonása szintén nagy hangsúlyt kapott. „A legfontosabbnak azt éreztem, hogy olyan légkört alakítsunk ki, amelyben a diákok bármikor szabadon kérdezhetnek, illetve bármikor megkereshetik a tanáraikat a problémáikkal – magyarázza Anna. – Ebbe értelemszerűen nem férhetett bele az, hogy a nálunk dolgozó tanároknak autoriter személyiségük legyen.”

Tanárok toborzása, engedélyeztetési procedúra, támogatók felkutatása – a 2015-ös év az előkészületekkel telt el. A feladatok közül a legnehezebbnek a helyszín kérdése bizonyult, de végül Annáék rátaláltak a tökéletes épületre a II. kerületben. Az átalakítással párhuzamosan meghirdették az induló osztályokat, első osztálytól kezdve minden második évfolyamon. A létszámot húsz főben maximalizálták. Néhány hét alatt hatvanan jelentkeztek.

Visszatekintve Anna azt mondja erről a korszakról, olyan volt az egész, mint egy hatalmas hullámvasút. „A közvetlen környezetemet leszámítva senki nem hitt benne. A legtöbben azt mondták: »Magániskola? Kétszázmillió alatt úgysem jön össze!«” Tévedtek? – kérdezem. Kiderül, hogy igen. Mert Annáék ugyan beletettek az iskolába egy kisebb megtakarítást a családi kasszából, de egyáltalán nem adósodtak el. „A szülők is vettek egy-egy »téglát«. Számoltunk egy megfizethető tandíjjal is, közben egyre több szponzort sikerült megnyernünk az ügynek – sorolja Anna. – Ezek mellé jött az állami normatíva. Nem volt sok pénzünk, de el tudtuk indítani az első évet.”

„Borzasztóan kellenek a jó alapok, ha ezek hiányoznak, később már nagyon nehéz rekonstruálni”

Éjjel sms, hétvégén e-mail

Ahogy az már lenni szokott, az első tanévben szinte éjjel-nappal ezen a projekten dolgozott a csapat. Anna mindenképpen. „Feje tetejére állt az addigi kiszámítható életem – meséli nevetve. – Előtte a család volt az első, minden délután a gyerekekkel voltam, ez gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűnt. Pontosabban felváltva tartottuk a frontot a férjemmel, aki nélkül egyébként az egész projekt nem sikerült volna, annyit segített mindenben.” Anna szerint az első tanév egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy meg kell tudni húzni a határt a munka és a magánélet között. Az este 11-kor befutó szülői üzenetekre nem kell feltétlenül azonnal válaszolni, ahogy a vasárnapi ebédnél sem kizárólag az iskoláról kell folynia a diskurzusnak.

Tanulságok, mélypontok, sikerek

Annáék mindenkinek elmondták, hogy az első évek során még sokat alakul, változik minden. Ehhez minden szülőtől bizalmat kértek. „Leginkább azt kellett megtanulnunk, hogy megfelelően kommunikáljuk a családok felé, hogy kiknek való az iskolánk. Nálunk az olyan gyerekek teljesedhetnek ki a legjobban, akik nehezebben nyílnak meg, akiknek szükségük van elmélyültebb feladatvégzésre, akik kreatívak, de a túlzott elvárások miatt sokat stresszelnek. Meg kellett találnunk a megfelelő arányt abban is, hogy hány sajátos nevelési igényű gyereket tegyünk egy osztályba. Ez érthetően sok szülővel vezetett konfliktushoz. Többekben tüske maradt egy-egy beszélgetés után, mindez persze engem is rosszul érintett. Nehezen élték meg, amikor azt mondtam nekik, hogy úgy látjuk, a gyereküknek olyan fejlesztésekre van szüksége, amit mi nem tudunk biztosítani. Minderre nem voltam felkészülve. ”

A második tanév Anna szerint lényegesen könnyebb volt. A sikerekről, emlékezetes pillanatokról egyből eszébe jut az egyik szülő, aki elsírta magát a „felvételi” beszélgetésen. „Szerveztünk egy közös játékot a nagyobb gyerekeknek, hogy lássuk, kinek milyen a személyisége. Utána leültünk egyesével a szülőkkel, és visszajelzést adtunk a gyerekükről. Az egyik anyuka elsírta magát. Kiderült, hogy soha addig senki nem dicsérte meg a harmadikos kislányát…”

„Hatan felvételiztek gimnáziumba idén, mind a hat gyereket felvették az első helyre, pedig a legtöbben csak otthon csinálgatták a teszteket”

Anna sikerként könyveli el azt is, hogy a szülők és a gyerekek – ha lassan is, de – elfogadták az összetett értékelési rendszert, amire különösen büszke az iskola. Náluk ugyanis pontozásos rendszer van, ehhez jön a gyerekek önreflexiója, a szöveges értékelés, valamint a szülőkkel folytatott rendszeres konzultáció. Ami az egyéb, hagyományos beidegződéseket illeti, ezeket is el kellett engednie minden szülőnek. Tartottak például attól is, hogy az alternatív módszerek a felvételi rovására mennek majd. „Hatan felvételiztek gimnáziumba idén, mind a hat gyereket felvették az első helyre, pedig legtöbben csak otthon csinálgatták a teszteket. A stresszmentes légkörnek, valamint a nálunk elsajátított kompetenciáknak köszönhetően láthatóan különösebb probléma nélkül abszolválták a felvételi vizsgát, sőt a szóbelin kifejezetten megdicsérték őket” – mondja nem titkolt büszkeséggel.

Van ugyanakkor még egy dolog, ami szerinte jó lenne, ha változna. Ez pedig az, hogy léteznek negatív sztereotípiák az alternatív iskolákkal szemben. „Fontos lenne, hogy mindenki elfelejtse az előítéleteit, bármely iskolarendszerről legyen is szó. Mert ahogy a hagyományos szemléletnek is van előnye, ugyanúgy igaz, hogy az alternatív iskola nem való minden gyereknek.”

Anna férjével, középső gyerekükkel, Hannával, valamint fiukkal, Ábellel, aki első osztályos kora óta a Gyerekszempont Iskolába jár

Anna élete manapság már nem sokban különbözik más intézményvezetőkétől. Napközben ellátja a vezetői feladatait, megbeszélésekre megy, szülőkkel, szponzorokkal egyeztet, adminisztrál, csak épp mellette – mivel a tanításról egyáltalán nem akart lemondani – magyarórákat is tart, persze a saját iskolájában. Kétszer egy héten biztosan bent marad este 7-ig. A péntek délután, illetve este fixen a készülésé, a hétvége pedig szigorúan a családé. A jövőről azt mondja, ha így marad minden, ahogy mostanra alakultak a dolgok, ő már a helyén van, köszöni szépen. Szakmailag és emberileg is elegendő a kihívás, az inspiráció.

És hogy mi lett közben Hannával? Az ötödik osztályt már az új iskolában kezdte, mármint Annáék új iskolájában. Szülei szerint már az első évben érezhető volt a változás. „Gyakorlatilag teljesen megszűnt benne a feszültség. Előtte minden este menetrendszerűen kiakadt valamin, például azon, hogy sok feladatot nehezebben csinál meg, mint a többiek. Itt nagyon jól érzi magát, amiben benne van az is, hogy a rajz- és a tánctudását rendszeresen meg tudja mutatni a közösségnek. Az évnyitókon és évzárókon nálunk például mindig a gyerekeké a főszerep, a tehetségnapokról nem is beszélve.”

A Gyerekszempont Általános Iskolában idén zárják a második tanévet. A szeptembert már a belvárosban kezdik, nem messze a Nyugatitól, időközben ugyanis kinőtték a budai épületet. De nemcsak a helyhiány miatt költöznek. Programjuk megtetszett egy kollégának, aki épp egy alternatív középiskolai képzés elindítását tervezi. Ha a két iskola „összeáll”, a gyerekek érettségiig ugyanabban a szemléletben folytathatják a tanulást.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]