nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Paralimpia 2016 cikkek
Paralimpia: Bemutatjuk Csonka András asztaliteniszezőt, aki az épeket is rommá veri

Paralimpia: Bemutatjuk Csonka András asztaliteniszezőt, aki az épeket is rommá veri

Döntőbe jutott az egyik legeredményesebb aszteliteniszezőnk Rióban - az aranyéremért versenyez. Még a kiutazása előtt beszélgettünk vele.
Kempf Zita
Kempf Zita
Fotózta:Neményi Márton
f Ajánlom

A kilencvenes években aki jó volt a pingpong sportban, az igyekezett Pestre költözni – ott több volt a lehetőség. Csonka András mégis maradt Salgótarjánban, ahol kilencéves kora óta játszott. Versenyzőtársai közül néhányan magántanulók lettek, ő azonban mindig együtt vitte a sportot és a sulit – “mondjuk, jobban is tanultam attól kezdve, hogy elkezdtem sportolni” – teszi hozzá.

András szüleinek jó ismerőse volt az akkori salgótarjáni csapat edzője, ő figyelt fel a születéskori oxigénhiány miatt jobb oldalára bénult kisfiúra. Felkarolta, és Andris hamar felkerült az NB III. osztályba. Salgótarjánban ő volt az egyetlen parasportoló, így ott “kénytelen” volt épekkel edzeni. Az iskolai szünetekben átjárt Debrecenbe, ahol ép és parasportolókkal egyaránt készülhetett. (A pingpongosoknál nincsen ebben korlátozás. A lengyel Natalia Partyka például mind a Riói Olimpián, mind a Paralimpián indul.)

András a serdülő korosztályban még tudta tartani a lépést az épekkel, később – mint mondja – előjöttek a hátrányok izomban, koordinációban. Ettől függetlenül, ha úgy adódik,

simán megver ép sportolókat, sőt az épek bajnokságában is játszik.

“Apukám termelési igazgató volt, Salgótarjánban mindenki ismerte a szüleimet. Az volt a szerencsém, hogy mindig rendes iskolába jártam, teljesen ép emberek közé. Soha semmi gondom nem volt, az osztálytársaim segítettek. A középiskolában is csak egy-két tanárral volt gondom. Tesiórán nem kellett például megcsinálnom a saslengést, de a technikatanár elvárta, hogy századpontossággal vágjam ki a kört – ezt most sem tudnám végrehajtani. De igazából nem is érdekel. Próbálom a lehető legtöbb dolgot önállóan megoldani, néha kell csak segítséget kérnem. A körömvágás például ilyen: a jobb kezemről le tudom vágni, de a balról nem – bevallom, ezt még mindig anyukám csinálja…”

Az iskolában a matek ment neki a legjobban, így emelt szintű érettségi után közgazdaságtanra vették fel. A főiskola nagyon tetszett neki, mert teljesen akadálymentes volt, és – azt mondja – a tanárok partnernek tekintették. “Ha hiányoztam, volt, hogy külön nekem leadták az anyagot, azt mondták, inkább pihenjek, és úgy menjek el edzőtáborba. Előfordult, hogy a tanár lakására mentem vizsgázni, ezzel is segítettek.”

Paralimpián Athénban volt kint először, csupán tizenöt évesen. “Nagy élmény volt, ezt nem lehet elmondani, át kell élni! A paralimpiai falu… mint egy külön város, akkora!” Athén nagy sikereket hozott neki, legyőzött egy olyan játékost is, akitől előtte szinte mindig kikapott. “A paralimpiai részvétel más perspektívát adott a sportnak, és megtanultam belőle, hogyan kell készülni a következő versenyekre.”
 

Ma már a második diplomája – vállalkozásszervező – megszerzésén dolgozik. Az egyetem miatt Pestre költözött, így sokkal többet tud edzeni is. Azt mondja, már az aktív sportpályafutása végére is gondolnia kell. Azt nem bánja, hogy csak tizennyolc éves kora után kapcsolt rá igazán, szerinte ennek köszönheti, hogy a szervezetét kevésbé viselte meg a versenysport, mint sok más társáét, akik mostanra komoly sérüléseket gyűjtöttek be. “Fáj a kezük, fáj mindenük, kiégnek huszonévesen” – fogalmaz András, aki a pingpongozást nem akarja abbahagyni, de talán áttérne az edzősködésre, emellett pedig szeretne saját céget alapítani. “Eljön az az idő, mikor be kell látni, hogy vissza kell vonulni, és mással foglalkozni.

Én nem akarok lemenni tizedosztályba, és ott bohóckodni.”

Most még a szüleivel lakik Pesten, de egyszer szívesen kipróbálná magát külföldön. Azt mondja, imád utazni, pláne egyedül. “A barátaim Malajziában vannak, San Diegóban, Ausztráliában… Neten tartom velük a kapcsolatot, de volt, hogy három hétig is kint voltam náluk. Bármikor mehetek bárhová, csak egy mailembe kerül.”

10 Fotó megtekintése

Paralimpia: Csonka András

fotók: Neményi Márton
Még több +

Szerinte az embernek magának kell megtapasztalnia, hogy mi a jó, mi a rossz. “Emlékszem, mikor gyerekek voltunk, a szomszéd kislányt még a kertből sem engedték ki biciklivel, nehogy baja essék.”

András huszonnyolc éves lesz, de azt mondja,

még soha nem volt igazán bulizni,

hiszen szombaton és vasárnap vagy edzése, vagy versenye volt. “Párkapcsolatra sincs idő. Majd Rio után akarok komolyabbat” – mondja. A felkészülése most tudományos alapokon zajlik, az étkezése mellett még azt is figyelik, hogyan alszik. “Mindennap meditálok, hogy fókuszált legyek. Egy meccs kilencvenkilenc százalékban a mentális állapoton múlik” – mondja. “Azt akarom megvalósítani, hogy egy magabiztos, és egy minden váratlan eseményre felkészült Csonka András álljon oda az asztalhoz.”

UPDATE: András a hatodik versenynapon ezüstérmet nyert a Riói Paralimpián. Gratulálunk!
 

Paralimpia az NLCafén!

 

Megosztás Facebookon