Otthon

Adaptált luxus a belvárosban

Aki jó néhány éven át megtapasztalhatta, mit jelent a luxus a tengerentúlon, az itthon sem szeretne másképp élni. Ha a költségvetése mégis jóval szorosabb, mint egy jómódú amerikaié, hát ügyesen válogat, de a kristályokkal és a tükrökkel nem bánik szűkmarkúan.

Viktória három évig élt a napfényes Miamiban, ráadásul jachtokon dolgozott, így közvetlen közelről láthatta, milyen az igazi luxus. Ő maga pedig, amikor hazatért, ha szerényebb pénztárcával is, de meg akarta teremteni a saját luxusát.

“A munkám is erről szól, hiszen lakásokat újítunk fel a belvárosban – meséli Viktória. – Nem csoda, hogy az otthonunkat is itt találtam meg a párommal, Domonkossal. Mivel még nincs gyerekünk és szeretünk színházba, moziba, romkocsmákba járni, nem is választhattunk volna jobb helyet” – mondja meggyőződéssel a fiatal lány, akit elsőként a lakás kellemes, meleg hangulata fogott meg, és persze a nagyméretű, kényelmes terek.

Fotó: Székely Péter Styling: Horváth Vera
Fotó: Székely Péter, styling: Horváth Vera

Házigazdáink felújított állapotban vették meg a lakást, ám Viktória azonnal nekilátott, hogy az elképzeléseik szerint átalakítsa. Nagyon oda kellett figyelni a költségvetésre, hiszen szó szerint a bőröndjeikkel érkeztek haza, nem voltak örökölt vagy előző lakásokból hozott bútoraik, személyes tárgyaik. A luxus érzetéről azonban nem akartak lemondani.

Székely Péter Styling: Horváth Vera
Székely Péter, styling: Horváth Vera
Székely Péter Styling: Horváth Vera
Székely Péter, styling: Horváth Vera
Adaptált luxus a belvárosban

A teljes cikk az OTTHON magazin júliusi lapszámában olvasható.

További érdekességek az aktuális számból:

Kultúrák találkozása Marseille-ben

Provence-i kert Van Gogh ecsetéről

Varázslat aromás zöldekkel

Washington, a független város

Tündöklő terek a belváros szívében

Kis házikó talpig hófehérben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top