Otthon

23 orvos dolgozott a sziámi ikerpár szétválasztásán

A zágrábi Rebko kórház orvosai hetekig küzdöttek a mellkasuknál és hasuknál összenőtt kislányok életéért, akik mindketten jól vannak.

A zágrábi Rebro kórház orvoscsoportja sikeresen szétválasztott egy sziámi ikerpárt, akik a mellkasuknál és a hasuknál voltak összenőve – írja a helyi sajtó hírei alapján az MTI.

Képünk illusztráció (Fotó: Mohammed HUWAIS / AFP)

A két hónappal ezelőtt történt, közel tizennégy órán át tartó beavatkozásban 23 orvos vett részt, köztük sebészek és aneszteziológusok is. A sikeres műtétről szerdán számoltak be a kórház orvosai.

A két kislány koraszülött volt, és az orvosok hat hétig küzdöttek az életükért. Bár a csecsemők még túl kicsik voltak, a műtétet már nem lehetett tovább halogatni. Az egyik ikernél szívelégtelenség lépett fel, a másiknak pedig vizelési problémái voltak – közölte a kórház.

Tomislav Luetic vezető sebész elmondta: rendkívül bonyolult műtétről volt szó, a kislányoknak közös volt a májuk és a vékonybelük egy része. Szerencsére Kristina és Valentina jól vannak, a súlyuk is megkétszereződött, már külön-külön 3,5 kilósak. Felépülésükben fontos szerepük volt a nővéreknek is, akik mindvégig ápolták a csecsemőket.

Az ikrek nehéz küzdelmen vannak túl, de még vár rájuk néhány műtét, többek között a hasfaluk bezárása, a kislányok ugyanis a szétválasztással a hasfelületük 30 százalékát elveszítették – hangsúlyozta az orvos, aki szerint a gyerekek nemsokára hazamehetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top