Otthon

DIY: Függőkert otthon? Így készítsd el!

Egy lakás a növényekkel válik igazán komfortos otthonná. Ezzel a fali függőkerttel igazán menő lesz a lakásod.

Ha neked is megtetszett a fali kert ötlete lakáson belül, akkor ideje beszerezni a hozzávalókat, hiszen te is el tudod készíteni otthon. Teljesen feldobja az otthonod belső összképét, és úgy érezheted, hogy a nagyváros kellős közepén is egészen közel kerültél a természethez.

Növények kint és bent

A teraszos növényekre még egy egészen picit várni kell, addig is kezdjük bentről a „zöldítést” és készítsünk kertet a lakáson belül egy kis csavarral: legyen függőleges, így legalább kevesebb helyet foglal el. A kis házi kertünkkel tisztább lesz a lakás levegője, a páratartalom is a helyére kerül. Ráadásul a feng shui szerint a zöldek megtöltik a teret energiával.

Tervezd meg!

A növények és az egyéb eszközök kiválasztása előtt keressük meg a legideálisabb helyet a függőkertünknek. Mindenképpen egy napos szeglete legyen a lakásnak, ahová jut elegendő fény. Ha árnyékkedvelő növényeket ültetünk a házi kertbe, akkor sem szabad sötét helyre terveznünk a virágágyást.

Fontos, hogy radiátoroktól, fűtőtestektől, ajtótól távolabbra eső helyet keressünk. Illetve figyeljünk a meleg vizes csövekre a falban is. Egy nyugodt, magasabb részt keressünk a falon.

Milyen növény?

A legjobb, ha pozsgást választunk, hiszen ezek függőlegesen is szépen elvannak, és nem igényelnek gyakori ápolást. Egy ládát töltsünk meg megfelelő virágfölddel, ültessük el a virágmagokat, és fedjük le vékony ráccsal. Vízpermettel öntözzük 4-5 naponként.

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top