A kutatók is beszállnak a poloskák elleni küzdelembe

Nem győzünk eleget írni arról, hogy hetek óta tartó poloskainvázió keseríti az életünket. A jelenséget az okozza, hogy két, itthon nem őshonos poloskafaj, ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák, elkezdett mostanában melegebb helyeket keresve telelésre behúzódni az ingatlanokba. A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványospoloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, és egyedeik roppant mértékben elszaporodtak – áll az MTA közleményében.

vándorpoloska; fotó: MTA AK Növényvédelmi Növényvédelmi Intézet

Nem veszélyes, csak kellemetlen látogatók

„A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványospoloska Kelet-Ázsiából. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban, ahogy a szintén idegenhonos, inváziós faj, a nyugati levéllábú poloska (Leptoglussus occidentalis) esetében már regisztrálták a hazai kutatók, táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert” – tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

Egész háztömböket lepnek el a poloskák

A két poloskafaj elterjedése jelentős károkozással jár. Mind a vándorpoloska, mind a márványospoloska sok tápnövényű kártevő, valósággal ellepik a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket, de még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök, de a szakember szerint egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett károkozás sem, hiszen a nagy egyedszámban megjelenő rovarok mindenkit zavarnak, aki csak találkozik velük. A fentiekből logikusan következik a kérdés:

mivel lehet védekezni ellenük?

A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtószereket tudunk alkalmazni. „Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a kb. 1 cm-es résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet” – mondja Kontschán Jenő.

Rossz hír, hogy a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. 

A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Pontosan azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki. „A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd” – teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója.

Márványospoloska; fotó: MTA AK Növényvédelmi Növényvédelmi Intézet

Jó, de mikor lesznek a csapdás kutatásnak felhasználható eredményei?

Kontschán Jenő szerint ez nehéz kérdés. Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkorra már egy prototípust le fognak tudni tenni az asztalra.

Ha pedig véget ér a 2018-as poloskainvázió, az a rossz hír, hogy lassan készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert sajnos a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.