Otthon

Hiányzott neki a gazdája, 560 ezres kárt okozott a kutya

A kutyus mindenáron szeretett volna a gazdája után menni...

A brit Tara Jameson az édesanyja otthonában hagyta 4 éves kutyáját, Bobbie-t, míg ő egy esküvői főpróbára ment. Amikor visszaért, hatalmas kupleráj fogadta. A kutyusnak ugyanis annyira hiányzott a gazdája, hogy mindenképp utána akart menni, ezért  egy közel 1 méter átmérőjű lyukat rágott-kapart az ajtó borításába, megrongálta a falat, a padlót, valamint szétkapott egy kartondobozt is, melyben egy TV box volt, amit vissza akartak vinni. A keletkezett kár mintegy 1500 font, vagyis nagyjából 560 ezer forint volt.

Ez a látvány fogadta tarát, amikor hazaért (Profimedia, Caters News)

Miután megcsináltatták az ajtót és környékét, Tara lefotózta előtte kutyusát. A kép alapján nehéz elhinni, hogy ez a gombszemű cukiság csinálta azt a hatalmas felfordulást.

Bobbie a felújítás után (Profimedia, Caters News)

A lány elmondta: a kutyája imádja őt, ezért bár először dühös volt rá, megértette, amit tett. Elmondta, hogy Bobbie az ágya végében alszik, de mire felébred, általában már a párnáján van. Ha pedig a párja megy hozzá, a négylábú annyira féltékeny lesz, hogy vonyítani kezd.
via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top