Otthon

Túlélőt találtak a romok alatt hat nappal az indonéziai földrengés után

Hat nappal az indonéziai földrengés és szökőár után találtak meg egy túlélőt a romok alatt. Még nem tudták kimenteni.

Túlélőt találtak a mentőalakulatok a romok alatt hat nappal azután, hogy az Indonéziához tartozó Celebesz szigetén 7,7-es erősségű földrengés pusztított, majd ezt követően kétméteres szökőár söpört végig a part menti településeken. A legfrissebb adatok szerint több mint 1400 halottja van a természeti katasztrófáknak.

Ezért is számít szinte hihetetlennek, hogy mindezek után élve találjanak valakit a romok alatt.

Forrás: Carl Court/Getty Images

A kisebb csodáról beszámoló Independent szerint feltehetően egy turistáról lehet szó, akire a palui Mercure Hotel romjai alatt bukkantak a mentőegységek, akik maguk is alig hitték el, hogy életben lévő embert találtak.

A túlélő még mindig a romok alatt van, mert kézi erővel nem tudták kiszabadítani őt a mentőegységek. Pénteken gépekkel próbálnak segíteni rajta. Remélik, hogy a gépek segítségével további túlélőket is találhatnak, akik csapdába esve várhatják a segítséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top