Otthon

Kifizettették velük a nem létező szállást, végül életük legjobb nyaralása lett

Nem sok kellemetlenebb meglepetés érheti a vakációzni indulókat, mint 10 órás utazás után azzal szembesülni, hogy a szállás, amit lefoglaltak és előre ki is fizettek, egyszerűen nem létezik. Ez történt Olaszországban Laura Bondiellivel és párjával, ám ahelyett, hogy életük legpocsékabb kalandjában lett volna részük, felejthetetlen nyaralást köszönhetnek az átverésnek, valamint a helybéliek jóságának.

A dél-olaszok vendégszeretete világraszóló, sajnos azonban itt is akadnak olyanok, akik kihasználják az emberek jóhiszeműségét. Laura Bondielli és Gianluca Pucci tíz órán át autózott Toscanából Salentóba, ahol hideg zuhanyként érte őket a hír: a szállás, amit egy hazánkban is kedvelt oldalon keresztül foglaltak, nem létezik. Tetézte a bajt, hogy Lauráék a számlát előre rendezték, így végképp nehéz helyzetben találták magukat. Az Uggiano la Chiesa nevű kisvárosban futótűzként terjedt a lóvá tett turisták híre, az ott lakók pedig szinte versenyezni kezdtek egymással, hogyan segítsenek a bajba jutott párnak.

nyaralas utazas atveres csalas

Laura és Gianluca a lóvá tett utazók, akik végül életük legklasszabb nyaralását élték át (Fotó: Laura Bondielli)

A szálláskereső oldalon nagyon otthonosnak tűnt az az apartman, amit Lauráék augusztusban lefoglaltak és ki is fizettek, ám amikor megérkeztek, nemcsak azzal szembesültek, hogy a lakás nem létezik, hanem azzal is, hogy a hirdetés feladója (és egyben a kifizetett összeg bezsebelője) köddé vált. Először csak tévedésre gyanakodtak, ezért fordultak az ott lakókhoz segítségért. Abban bíztak, hogy valaki majd útba igazítja őket, vagy segít megtalálni az apartmant bérbeadó férfit. Amikor egyre világosabbá vált, hogy nem félreértésről, hanem csalásról van szó, a városka lakói összefogtak, hogy Lauráék mielőbb elfelejtsék a sokkoló élményt. Az ott töltött napok után a pár a Facebookon mondott köszönetet Uggiano la Chiesa lakóinak, a szívhez szóló üzenet pedig futótűzként terjedt a közösségi oldalon. Akkora hírverést köszönhet a pici város Lauráék kedves szavainak, hogy a polgármester díszpolgárrá szeretné avatni őket!

Laura levele

Kedves Mindenki – kezdi a bejegyzést Laura –, a napokban érkeztünk Uggianóba nyaralni, ám az interneten csúnyán rászedtek bennünket. Amikor megérkeztünk, hiába kerestük a lefoglalt és kifizetett szállást, így úgy tűnt, hogy fedél nélkül maradunk. A hirdetés feladóját hiába próbáltuk utolérni, a telefonja ki volt kapcsolva. A 10 órás autóúton meglehetősen elfáradtunk, és éhesek is voltunk, szóval a vakációnk meglehetősen vacakul indult. Ami ezután következett, azt hiszem, egészen filmbe illő, s ha nem velünk történik, talán el sem hiszem – folytatta lelkesen a pórul járt utazó.

Amíg próbáltunk a szóban forgó apartman nyomára bukkanni, megálltunk a városi sportpályánál, hogy útbaigazítást kérjünk. Senki nem hallott a lefoglalt szállásunkról, de mindenki kíváncsi volt a részletekre, hogy segíteni tudjon. Körbekérdezték a városka vendéglátóit, hátha okosabbak náluk, de sajnos nem jártak sikerrel. Megmutatták viszont, hogy hol parkoljuk le az autónkat, és arra biztattak, hogy gyalog folytassuk az utunkat, ők pedig örömmel csatlakoztak hozzánk.

nyaralas utazas csalas atveres vakacio

Laura nemcsak a kristálytiszta tengerben, hanem a boldogságban is úszott a nyaraláson (Fotó: Laura Bondielli)

Minden járókelőt leszólítottak, és rengeteg telefonhívást indítottak annak reményében, hogy megoldódik a helyzetünk. A város főterére érve egy népes társaságba botlottunk, azt hittük, hogy valamilyen helyi ünnepséget tartanak, azonban kiderült, hogy miattunk gyűlt össze annyi ember: mindenki, aki hallott rólunk, értesítette a rokonait és a szomszédait, így rövidesen mindenki fülébe eljutott, hogy jártunk. Hihetetlen, hogy mennyi kedvességet és szeretetet kaptunk a helybéliektől már azon az estén!

Egy szempillantás alatt megoldották az összes problémánkat, nekünk csak döntenünk kellett, hogy hol szeretnénk megszállni. De ez még nem minden! Egy csodás helyen láttak vendégül vacsorázni, ahol hihetetlenül vicces társaságba csöppentünk, és nagyon jól szórakoztunk. Még egy rögtönzött színházi előadást is láthattunk, helyi dialektusban. Ami különösen megható volt számunkra, hogy mindannyian bocsánatot kértek a minket ért kellemetlenségért, amit nem is ők követtek el. A helybéliek minden erejükkel azon voltak, hogy feledtessék velünk a rossz élményeket, s hogy jó szívvel gondoljunk a városukra. Biztosak lehetnek benne, hogy ez így lesz, hiszen életünk egyik legjobb nyaralásában volt részünk! Köszönettel tartozunk mindenkinek, mindenért – zárja a sorait Laura. – Mindig is tudtuk, hogy csodás a tengerpartotok, de most azt is megmutattátok, hogy ti még ennél is csodásabb emberek vagytok!

Minden jó, ha jó a vége

Megkerestük Laurát, aki elmondta, hogy a rémesnek indult vakációért nemcsak Uggiano lakói kárpótolták őket a szeretetükkel, hanem a szállásfoglaló oldal is a segítségükre sietett. A nem létező apartmant kínáló hirdetés lekerült az oldalról, az előre elutalt pénzt pedig visszakapták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top