Otthon

Máig nincs felelőse a vörösiszap-katasztrófának, talán majd ősszel

Nyolc éve annak, hogy átszakadt az ajkai vörösiszaptározó gátja és a milliónyi liter lúgos zagylé elöntötte a környező településeket. Tíz ember halt meg, házak tucatjai váltak lakhatatlanná, és nyolc év után talán most ősszel felelőse is lesz a balesetnek.

A tíz ember életét követelő vörösiszap-katasztrófa ügyét tárgyaló bíró az ítélkezési szünet előtt, július elején tart három tárgyalási napot, s e napokon, az eddigiekhez hasonlóan, iratismertetés lesz. Ítélet idén késő ősszel várható az ügyben – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Havasiné Kulcsár Petra, a Győri Törvényszék sajtószóvivője.

Bontásra váró ház egy vörösiszappal borított utcán 2010. október 11-én az ipari katasztrófa által sújtott Veszprém megyei Devecseren – MTI Fotó: Mohai Balázs

A vörösiszapperben 2016. január végén, több mint háromévnyi tárgyalássorozat után hozott elsőfokú ítéletet a Veszprémi Törvényszék, s bűncselekmény hiányában felmentette mind a tizenöt vádlottat. Az ügy a Győri Ítélőtáblára került, amely hatályon kívül helyezte az első fokon meghozott ítéletet, és új eljárást rendelt el, egyebek mellett felderítetlenség, tényállás hiánya, tényekből további tényekre való helytelen következtetések, indoklási kötelezettségek megsértése miatt – idézi fel a lap. A megismételt elsőfokú eljárásban a Győri Törvényszék jár el.

A vörösiszap-katasztrófa 2010. október 4-én következett be, amikor a Mal Zrt. ajkai telephelyén átszakadt egy zagytározó gátja, és a kiömlő több millió köbméter lúgos lé elöntött több települést. Tíz ember meghalt, és több százmilliárd forintos kár keletkezett magán- és közvagyonban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top