Otthon

Az önkormányzat tudta nélkül gyalulták le a Pozsonyi úti fákat

Senkinek nem szóltak, ráadásul sokak szerint túlságosan megcsonkították a fákat.

Szerda reggel a FŐKERT Nonprofit Kft. alvállalkozójának munkatársai az önkormányzat tudta nélkül végeztek „faápolási” munkálatokat a XIII. kerületi Pozsonyi úton – írja a testvérlapunk, a 24.hu.

A beavatkozást többen szakszerűtlennek minősítették. A helyiek szerint például nem a nyári melegben kellett volna nekilátni a gallyazásnak, hanem még tavasszal. Ugyanakkor többen azt is nehezményezték, hogy a munkálatok során túlságosan megritkították a fákat.

A legfurcsább az egészben, hogy a XIII. kerületi önkormányzat tudta nélkül kezdtek bele a munkába. Amikor ugyanis a 24.hu rákérdezett az önkormányzatnál, mi az ő álláspontjuk a drasztikus gallyazásról, a következő választ kapták:

Budapest Főváros XIII. Kerületi önkormányzat a lakossággal egy időben, a munkálatok megkezdésekor értesült az illetékes FŐKERT Nonprofit Kft. által végzett, a Pozsonyi úton, és a környező utcákban folyamatban lévő, a fasori fákat és faegyedeket érintő faifjítási és koronaalakító tevékenységről. A munkálatokat nem az önkormányzat rendelte meg, és arról előzetesen sem a kerület Polgármesteri Hivatala, sem az önkormányzat vagyonát kezelő XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. semmiféle tájékoztatást nem kapott. A városrészben élő lakosság és a történtekkel kapcsolatban véleményt formáló szakemberek által időszerűtlennek és eltúlzottnak minősített tevékenység joggal keltett nyugtalanságot az Újlipótváros lokálpatriótáiban.

A FŐKERT ugyanakkor azt nyilatkozta, a beavatkozás szükséges és szakmailag indokolt volt, hiába tűnik drasztikusnak a lakosság számára. Azt ugyanakkor nem magyarázták meg, miért nem értesítettek senkit a gallyazásról.

A helyszínen készült képekhez kattints erre a linkre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top