Otthon

5 dolog, amit egy új konyhában meg kell tenned

Költözéskor vagy a konyha felújításakor abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy üresek a konyhabútorok. Használd ezt ki, és a következő öt dolgot tedd meg, mielőtt belaknád teljesen, hogy aztán tényleg jól tudjon szolgálni a konyhád.

A saját új konyhám alig pár hónapja lett kész, úgyhogy pontosan tudom, milyen káosz és világvége-hangulat van a lakásban addig, amíg a konyha nincs rendben, amíg nincs minden a helyén, és amíg még azt a nyüves mikrót sem tudom úgy használni, hogy ne kellene átmásznom ezer dobozon. Idegőrlő állapot, az biztos, de magunkkal szúrunk ki, ha ilyenkor türelmetlenek vagyunk, és mindent visszahányunk csak a szekrényekbe azzal, hogy majd később rendezzük, csak tűnjön el a szemünk elől a sok cucc. Mert persze soha többé  nem rendezzük, vagy csak évek múlva, és úgy marad az egész, ahogy van, nehezen használhatóan és kaotikusan.

Az első konyhámnál elkövettem pár hibát, most már okosabban és átgondoltabban cselekedtem, a következő öt szempontot szem előtt tartva.

1. Szelektálj addig, ameddig csak bírsz

Volt harminc felesleges bögrém, húsz elárvult műanyag kanalam, negyven gyűrött szalvétám és kismillió apróság, ami majd jó lesz még valamire. Kegyetlenül szelektáltam még az edények között is, mennie kellett a kissé viseletes fazéknak, aminek már törött volt a teteje és kiszórtam a rozsdás szűrőt is, amit még a nagymamámtól örököltem. Szerintem minimum a fele cucctól megszabadultam, így érdekes módon rögtön elég hely lett az új konyhaszekrényemben.

2. Alaposan takarítsd ki a konyhaszekrényeket

Ez főleg akkor fontos, ha épp használt lakásba költözöl és az előző lakó használta a konyhádat, de akkor is muszáj egy alapos takarítással kezdeni, ha új konyhát építettél, mert az sem épp patyolattiszta, amikor elkészül. Mielőtt bepakolnál bármit, ne sajnáld az időt és az energiát a takarításra, mert utána már sokkal nehezebb lesz rávenni magad, hogy kipakolj mindent, hogy kisuvickold a polcokat és fiókokat.

konyha tippek bepakolás

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

3. Ellenőrizd a konnektorokat és a vizet

Minden működik megfelelően? Elég konnektor van a gépeidhez, vagy szükség van még extra hosszabbítóra? Nem csöpög a csap vagy a lefolyó? Be van kötve a mosogatógép rendesen? Mindent ellenőrizz, amivel még szerelési munkák járhatnak, hogy a végén ne kelljen duplán pakolnod.

4. Mérd le a szekrények és fiókok belsejét

Ezt is sokkal egyszerűbb megtenni addig, amíg nincs benne a rengeteg holmi a szekrényben. Megkönnyíted a méréssel a saját dolgodat, mert belső kiegészítőkre, rendszerezőkre szükséged lehet, amikhez pedig elengedhetetlen a szekrény pontos mérete.

konyha tippek bepakolás

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

5. Tervezd el, mit hova pakolsz

Nem nekiesünk, mint tót az anyjának, hanem szépen leülünk, és megtervezzük, hogy logikusan és kényelmesen legyen elrendezve minden cucc. Oszd fel a konyhát munkaterületekre, gondold át, melyik részén milyen tevékenységeket fogsz végezni és úgy legózd el az eszközöket, hogy karnyújtásnyira legyenek. Akár öntapadós cetlikkel jelölheted is magadnak, hogy melyik szekrénybe mit tervezel, hogy még átláthatóbb legyen, utána pedig már gyerekjáték lesz a bepakolás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top