Otthon

Még csak 12 éves, de már száz kutyát megmentett

Minden egy menhelyi kutyával kezdődött, aztán pillanatok alatt nagy kutyamentő lett a tiniből.

Molly Wogan mindössze 12 éves, de már majdnem száz kutya megmentésével büszkélkedhet. A lány néhány évvel ezelőtt egy állatmenhelyen önkénteskedett, amikor beleszeretett az egyik kutyába, Mama Grace-be. Az eb is hasonlóan érzett a lány iránt, annyira, hogy amikor az hazaindult, a kutya beugrott mellé az autóba.

Így történt, hogy Molly családja befogadta a jószágot, a kapcsolat pedig teljesen megváltoztatta a kamasz életét, aki úgy döntött, hogy kutyákat fog megmenteni.

Édesanyjával, Mindyvel közösen elindították a P.A.W.S Project Foundationt, ahol adományokat gyűjtenek, hogy a Mama Grace-hez hasonló kutyákon segíthessenek. 

2016 novemberében Molly célja az volt, hog egy év alatt 2500 dollárt (kb. 700.000 forint) összegyűjtsön, végül több mint 28 ezer dollár (7,7 millió forint) gyűlt össze. Máig az alapítvány több mint 70.000 dollárt (19 millió forint) gyűjtött össze, és 93 kutyát mentett meg.

The Dodo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top