Otthon

Öltöztesd tavaszi színekbe a lakásodat fillérekből! Mutatjuk, hogyan

Most, hogy végre tényleg itt a tavasz, azt hiszem ideje a lakás felfrissítésének is. A lakás színeit évszakok szerint változtathatjuk, ugyanúgy, ahogy a ruháinkat. Festhetünk falakat, cserélhetünk függönyöket, de legtöbbször az is elég, ha csak a kiegészítőket változtatjuk meg.

Nagyon fontos, hogy otthonunkban milyen színeket használunk. Ez az a hely, ahol békére és nyugalomra vágyunk, ahol jól kell hogy érezzük magunkat, passzoljon hozzánk. Frissnek, nyugodtnak, kellemesnek kell lennie. Én most épp lakásfrissítés előtt állok. Alapszínünk a barna, és annak mindenféle árnyalatai. Még nem tudtam dönteni mivel egészítsem ki, ezért arra gondoltam összegyűjtök pár ötletet, hogyan használhatjuk a tavasz színeit a lakásban is.

A világoskék optikailag tágítja a teret, hűvös és tiszta érzést kelt. Ha barna mellé alkalmazod kiegészítőként, akkor megtartja frissességét, mégsem lesz túl hideg. Egyébként elsősorban konyhába, fürdőbe vagy dolgozószobába ajánlják ha nagyobb felületen szeretnéd használni.

A nappalit feldobhatod kék párnákkal, szőnyeggel vagy más kisebb kiegészítőkkel.

lakas, tavasz

Kék ágyneművel is elérhetjük ezt a friss hatást.

lakas, tavasz

Fiús szobába bizonyos árnyalatai tökéletesek lehetnek.

tavasz, lakas

A világoszöld igazi tavaszi szín. Nagyon jól feldobja a teret, akár más élénk színekkel párosítva is kellemes hatású lehet. Ösztönző, vidám szín, ami tökéletes minden szobába. A kicsit sötétebb zöldeket inkább dolgozószobába, a világosat hálószobába ajánlják.

Bizony, a zöld növények is számítanak.

lakas, tavasz

Csupazöld hálószoba. Igazán jó hangulatú, lustálkodnék ott.

lakas, tavasz

A gyerekek szobájában pedig nyugodtan kombinálhatjuk az ő kedvenc színükkel.

lakas, tavasz

A sárga nagyon intenzív szín. Megtölti a teret melegséggel, fénnyel, energiával és kellemes nyugalommal. Optimizmust, vidámságot áraszt, segíti a kreativitást. Nagyon jól megy hozzá a kék és a zöld. Nagyobb felületen inkább nappaliba, dolgozószobába vagy gyerekszobába ajánlják.

Kiegészítőként akár sötétebb bútorokat is feldobhatunk ezzel a színnel.

tavasz, lakas

Párosítsuk más élénk színekkel.

tavasz, lakas

Ilyen egy igazi ragyogó hálószoba.

lakas, tavasz

Sötétebb színekkel, szürkével és kékkel igazi menő fiús szoba lehet.

tavasz, lakas

A rózsaszín nagyon nőies szín. Nincs szükség rá, hogy hatalmas felületeken jelenjen meg, elég akár egyetlen kiegészítő is, hogy finom, bájos hangulatot árasszon. Bár általában a kislányszobák színe, nyugodtan alkalmazhatjuk akár nappaliban vagy hálószobában is melegebb, barnás árnyalatait.

Megfelelő színekkel és kiegészítőkkel nagyon modern és stílusos szobát kaphatunk.

lakas, tavasz

Ha az alapszín a barna, rózsaszín kiegészítőkkel megtarthatjuk a meleg, bensőséges hangulatot, mégis friss és fiatalos lesz a szoba.

lakas, tavasz

Gyerekszobában is használhatunk mellette más színeket, zöldet vagy sárgát, amitől csak még vidámabb lesz.

lakas, tavasz

(Fotók: pinterest)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top