Otthon

Április végéig eltűnnek a régi metrókocsik

Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek. Április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon.

A 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvény közül eddig 25 érkezett meg Budapestre a Metrovagonmas Moszkva melletti üzeméből – tudta meg a Magyar Nemzet BKV-s belső forrásoktól. A fővárosi közlekedési cég szakemberei szerint az oroszok annak ellenére is tartani tudják a nyári határidőt, hogy korábban jelentős késések voltak a 3-as metró szerelvényeinek felújításában. Ezek miatt a BKV kétmilliárd forintot meghaladó kötbért követel, ám az ügyben még nincs végleges egyezség.

Az új 3-as metró egyelőre tétlen (fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Az új 3-as metró egyelőre tétlen (fotó: MTI / Máthé Zoltán)

A Magyar Nemzet értesülései szerint a déli metrószakasz állomásainak felújítására kiirt közbeszerzési pályázat első fordulója lezárult, április végéig várják az ajánlatokat a második körbe bejutó cégektől. A BKV azzal számol, hogy az északi szakaszon tavaly novembertől tartó felújítással egy ideig még párhuzamosan akár már ősszel megkezdődhetnek a munkálatok Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A középső szakaszra kiírt tenderre benyújtandó pályázatok beadási határideje is április közepén jár le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top