Otthon

Így lett a pici panelkonyhámból álomkonyha

Ha meghalljuk az álomkonyha kifejezést, akkor nem igazán a panelkonyhák jutnak eszünkbe. Számomra mégis álomkonyha lett a saját kis konyhám.

Az álomkonyháról az ugrik be a többségnek, amit az amerikai filmekben lát, ahol csak a konyhasziget akkora, mint a fél lakásom, és a tűzhely simán elfoglalná a háromszemélyes kanapém helyét. Persze, ha tehetném, nyilván nekem sem 3 négyzetméternyi konyhám lenne egy szál ablakkal és épp csak annyi hellyel, hogy a méretes hátsómmal óvatosan kell lehajolnom, ha nem akarom leverni a pulton hagyott poharat. Természetesen el bírnám viselni, ha nekem is 50 négyzetméternyi lenne a konyhám, és az lenne a legnagyobb problémám, hogy már túl sok szekrény fér el benne és nincs annyi cuccom, amivel megtöltsem.

Jelenleg azonban nem is állhatnék ettől távolabb, de nem baj, teljes mértékig boldog vagyok a saját pici panel álomkonyhámmal.

Szó szerint álomkonyha, mert már vagy tíz éve álmodozom róla. Amikor tíz évvel ezelőtt megvettük ezt a lakást, már akkor is húszéves volt benne a konyhaszekrény, de akkor az utolsó fillérünk is ráment a lakás vételárára, nem volt a zsebünkben még egy millió a konyhabútor lecserélésére. Sőt arra sem volt pénzünk, hogy a csempét leveressük, és újat tegyünk a helyére, pedig már akkor utáltam, amikor először megláttam.

Ilyen volt… (a szerző fotói)

Szerencsére az a fajta vagyok, aki a lassú víz partot mos alapon képes élni – sőt jól élni –, így volt annyi türelmem, hogy kivárjam a tíz évet, amikorra már eljött a pillanat, hogy az összegyűjtött tartalékból megajándékozhattam magam egy saját tervezésű, asztalos által kivitelezett konyhával. Volt a tíz év során persze pár olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy na, most, most van rá, most megcsinálom, de mindig közbejött valami sokkal fontosabb, jellemzően a gyerekek körüli fizetnivaló, ami újra elnapolta a konyha lecserélését.

Ősszel aztán elérkezett az utolsó csepp a pohárban: leszakadt az egyik fiók előlapja, és kiderült, hogy az előző asztalos úgy oldotta meg a fiókkérdést, hogy nem becsavarozta az előlapot, hanem szigszalaggal odaragasztotta.

Mert a képen látható konyha már a pimpelt változat, a régi, cseresznyeszínű ajtókat és fekete munkalapot pár éve lecseréltettem, gondoltam jó lesz az nekem, ha csak egy kicsit világosítunk a konyhán, talán akkor nem lesz annyira gyászos, és nem érzem majd tőle azt, hogy sehova sem jutok előre az életben, hogy még a konyhámat sem tudom normálisra megcsináltatni. A cserével azonban nem oldódott meg a helyzet, mert leszakadt a fiók előlapja és még a zsanérok is eltörtek, úgyhogy itt lógott egy ajtó, ott nem lehetett kinyitni a fiókot, nekem meg elegem lett. A konyha szimbólummá vált számomra, úgy éreztem, hogy amíg nem teszem rendbe, addig nem is tudok tovább lépni az életben sem.

Ahhoz, hogy ennyire az agyamra menjen a konyhám, az is kellett persze, hogy itthonról dolgozom, így napi egy-két óra helyett napi tizenórában kellett néznem a gyászos állapotban lévő konyhát, a hatalmas kuplerájt, amit nem lehetett megszüntetni, mert nyitott polcokon én bizony nem tudok rendet tartani, hiába próbálkoztam mindenféle szép dobozzal.

Először megfutottam egy kört az Ikeánál, azóta meg vagyok róla győződve, hogy a konyhatervezőjük az ördög találmánya és csak arra jó, hogy csomókban hullajtsák el a felhasználók a hajukat miatta.

Átverekedtem magam rajta, megterveztem vele, mértem a konyhámat bőszen, majd rájöttem, hogy egyrészt nincs egyetlen párhuzamos és merőleges falam sem, másrészt pedig ha meg is veszem, nem tudom úgy befaragni, hogy pontosan plafonig érjen, sarokszekrényem is legyen, és még jól is nézzen ki. Akárhogy sakkoztam, bele kellett nyugodnom, hogy ha U alakú konyhát akarok, akkor nem lesz jó az ikeás konyhabútor, mert nem kompatibilis a magyar panel a svéd méretekkel.

…ilyen lett.

Márpedig U alakú konyhát szerettem volna, hogy minél több munkafelületem és rakodóhelyem legyen. Nagyon szimpatikus persze az ötlet, hogy csak az egyik falon legyen konyhabútor, a másik falon meg bárszékkel a pulthoz lehessen ülni, de ez nem igazán praktikus egy 3 négyzetméternyi konyhában. Maradt tehát az asztalos, ettől viszont fáztam, mert már megjártam pár mesteremberrel az évek során, többször voltam átverve, mint nem, és azért egy konyha nem olyan kis költség, hogy az ember vállat vonjon rá, ha valamit elszúrnak a mesterek. A problémát aztán villámgyorsan megoldotta egy ismerősöm, aki szintén felújításon esett át, és ajánlott egy megbízható asztalost, aki aztán csodák csodájára határidőre, még karácsony előtt kész is lett a konyhámmal.

Egészen el voltam képedve, hogy nem szólta le az ötleteimet, hanem meghallgatta, milyen konyhabútort szeretnék, építő javaslatai voltak, így a végén összeraktunk egy olyan konyhát, ami az én céljaimnak tökéletesen megfelel.

Amikor pedig megvolt a konyha, éreztem, hogy elvesztem, mert ha már ilyen szép lett a bútor, nem maradhat a csempe sem ronda, de alternatív megoldás után kellett néznem, hogy ne kelljen szétverni a fél lakást. Így esett burkolatként a választás olyan vízálló panelre, amit fel lehet ragasztani a csempére. Aztán, ha már szép a burkolat, le kellett festeni hozzá fehérre az ablakkeretet és a függöny sem maradhatott, kapott az ablak fóliát helyette, sőt a lámpát is muszáj volt lecserélni, úgyhogy a végére tényleg teljesen megújult az egész konyha.

Ebben az álomkonyhában ez a lényeg: az enyém. Lehet, hogy másnak ez pici és semmilyen, mert hát csak fehér, és ugyan már, mi ebben a nagy dolog, de nekem beteljesült álom. Mert végre olyan fiókjaim vannak, amikbe lehet is pakolni, mert olyan a méretük, ki lehet húzni, mert van rendesen felcsavarozott előlapjuk, van elég helyem, mert rendesen be van építve minden plafonig, és még a munkalapot is marással rakták össze, hogy ne legyen zökkenés a felületén. Kicsi, panel, de attól még az én álmaim konyhája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top