Otthon

Így rendezd el a bútorokat, ha kicsi a hálószobád

A kis hálószobát sem lehetetlen feladat ügyesen bebútorozni .

Ha azt gondoltad, hogy az összes szoba közül, amelyet túl kicsinek tartasz, a hálószobával a legnehezebb megküzdeni, megnyugtatunk, nem így van. A nyilvánvaló tárolási problémák ellenére itt nincs szükség túl sok helyre, hiszen alapvetően aludni jár az ember ide. Azonban a mozgás áramlása és a nyugodt érzés nagyon fontos, ezért néhány szempontot mindenképpen vegyél figyelembe a bebútorozásánál.

Törekedj a szimmetriára

Bár az ágyat nem ajánlatos a szoba közepére helyezni, valamihez mindenképpen viszonyítsd. Ez lehet az ablak vagy akár a szemközti ajtó is. A fekvőhely mindkét oldalán érdemes elhelyezni egy-egy éjjeliszekrényt, mert optikailag növeli a teret és a tágasság érzetét. Ezek a szekrénykék inkább magasságban legyenek nagyok, ne szélességben, az ággyal szemben pedig helyezz el még egy ruhásszekrényt is, és oda pakolj a kíváncsi szemek elől mindent.

Forrás: Apartment Therapy

Vagy ne

Egy másik lehetőség szerint, ami kevésbé szimmetrikus, de helytakarékosabb, használhatsz egy éjjeliszekrényt is, a másik helyére pedig tehetsz egy állólámpát például.

Forrás: Apartment Therapy

Multifunkcionalitás

Aludj a szekrényeden! Lakberendezővel vagy belsőépítésszel ki tudsz találni közösen szuper jó megoldásokat arra, ha úgy döntenél, hogy alulra építed a tárolóhelyet, sok szekrénnyel, és azon helyezed el az ágyad, mint egy galérián.

Forrás: Nancy Mitchell

Függőleges vonalakban gondolkodj

Használd ki a belmagasságot. Ne széles szekrényeket válassz, hanem keskeny, de mély bútorokat, amikkel felfelé építkezhetsz.

Használd a falakat

Egy csomó lehetőség rejlik bennük, vétek lenne nem kihasználni a felületet. Egy falra szerelt tévé vagy polc helyettesítheti az éjjeliszekrényt vagy -asztalkát, illetve a lámpákat is felerősítheted oda. Természetesen a dekorációról se feledkezz meg!

Apartment Therapy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top