Otthon

Csodazselé és fürdőkréta – a legmenőbb gyerekjátékok a fürdőkádba

Már régen nem a sárga gumikacsa a gyerekek legmenőbb fürdőszobai játéka. Összeszedtünk tizenegy újdonságot, amivel kaland lesz a mindennapos tisztálkodás.

 A fürdőszobai játékok tárolása kész kihívás, hiszen olyan tárolót kell találnunk, amiből kifolyik a víz, így nem penészednek be a játékok. Ezen kívül a kád szélén a helyhiány miatt is nehéz megtalálni a megfelelő tárolót. Erre a két problémára egyszerre nyújt megoldást a FAWorite tapadókorongos, hálós tárolója. Ára: 4000 forinttól

Játék a tanulás a Pipes vizes készlettel, hiszen a gyerekek öntögetés közben megtapasztalhatják, hogyan hajtja meg a víz a különböző propellereket. A csövek tapadókorongokkal rögzíthetőek a kád falára vagy csempére. Ára: 5190 forint

Melyik gyerek ne szeretne főzőcskézni a kádban? Ehhez tökéletes kellék a Tomy Habfagyigyár. A gépet csak habfürdős vízzel kell megtölteni, és készülhetnek is a fagylaltok! Ára: 10 995 forint

Kifejezetten kisbabáknak ajánlott a Galaxy Játékáruház bébizuhanya, aminek kis virágfeje a kádban lévő vizet spricceli ki gombnyomásra. Ára: 4999 forint

A legújabb őrület, főleg a nagyobb gyerekek körében, a többféle színben elérhető fürdőzselé. Gelli Baff a sima fürdővizet csodálatos masszává alakítja, így a fürdés lesz a legjobb játék. Teljesen bőr- és környezetbarát. Ára: 1590 forint

A Monkie termékét bár csapvédőnek hívják, de nem a csapot védi, hanem a gyereket a csaptól. A kedves kis bálna segít a víz elvezetésében, és a balesetek megelőzésében. Ára: 5690 forint

A Galaxy Játákáruház koszos kis malackái a meleg víz hatására tiszták lesznek. A gyerekek akár mindennap megfürdethetik őket, hiszen amint nem éri őket megfelelő hőmérsékletű víz, újra sárosak lesznek. Ára: 3690 forint

A fürdőzselé után a népszerűségi listát mostanában a Colorino fürdőkréta vezeti. Ez egy speciális kréta, amellyel a csempére rajzolhatnak a csemeték, amelyet aztán könnyen lemoshatunk. Maradandó nyomot nem hagy. Ára: 1520 forint

A Skip Hop bálna alakú öblítője kötelező kellék azoknak a szülőknek, akiknek a csemetéjük fél a hajmosástól. Ezzel a bálnával játék a hajmosás, célzottabban öblíthatjük le a buksikat. Ára: 3590 forint

Meadow Kids habszivacs építőkészlete a kádban is használható. Többféle készlet kapható, ebből a gyönyörű hercegnő kastélyát építhetik fel a gyerekek. Ára: 2499 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top