Otthon

Így alakítsd át a régi bútoraidat egyszerűen

Nem kell egyből megszabadulni minden régi bútortól, amit már meguntál nézni a lakásban. Inkább fogd a kreativitásodat, és alakítsd át, ami nem tetszik.

Nincs az kőbe vésve, hogy az a nyírfaszínű könyvespolc csak nyírfaszínű lehet, és egyáltalán nem kell megbékélned azzal sem, ha szanaszét firkálta a gyerek az ebédlőasztalt. Azért pont ezt a példát hozom fel, mert nálunk épp ez történt: a hároméves lányom úgy érezte, túl unalmas az ebédlőasztal, ami persze a lakás központi eleme, ezért fogta a szivárvány minden színét a nővérétől lenyúlt filctollakból, és alaposan kidekorálta. Azokat a filctollmaradványokat pedig sikálhattam, amíg lerohadt a kezem, juszt sem tűntek el.

Egy darabig próbáltam úgy tekinteni rá, mint kortárs művészeti tárgyra, el akartam hitetni magammal, hogy jó lesz az firkásan, még azon is eltűnődtem, hogy megengedem neki, hogy ha már lúd, legyen kövér, és firkálja össze még jobban, hogy azt tudjam rá mondani, hogy direkt ilyen.

De aztán csak nem tudtam megbékélni vele, zavarta a szememet, és azon kaptam magam, hogy elkezdtem utálni az ebédlőasztalunkat, sőt az ebédlőasztal-jelenséget is, hogy minek egyáltalán ilyen egy lakásba, hát csak arra jó, hogy bosszantsa az ember lányát, és magához vonzza a hároméveseket mindenféle filctollakkal. Az lett a vége, hogy elkezdtem nézelődni, hogy én bizony lecserélem azt az asztalt. Majd megláttam az árakat, és úgy döntöttem, épp nincs kedvem új ebédlőasztalt venni, hogy aztán azon izguljak, mikor firkálja össze az újat is az én drága gyermekem. Így alakult, hogy inkább felújításra adtam a fejem.

Az ebédlőasztal azóta szép fehér lett, került rá három réteg festék, firkának nyoma sincs, és ha mégis késztetést érezne a lányom, hogy filctollal közelítsen, akkor sem esem kétségbe, mert csak fogom az ecsetet, és átfestem még egy réteg fehérrel. Ha pedig az asztal fehér lett, a székeket is le kellett festeni, mert ugye hogy néz már ki, ha fenyő székek állnak egy fehér asztal mellett. Ez a bútorfelújítás legnagyobb veszélye: bekerülsz egy olyan spirálba, ahol nincs megállás.

bútorfelújítás diy otthon

Egy varróasztalka új élete – Forrás: Create and Babble

Kezdődik egy asztallal, jönnek a székek, aztán már a komódot is olyan szemmel kezded méregetni, mint sas az egeret az avarban, amikor áldozatul akarja ejteni.

Hirtelen máshogy nézel a bútoraidra, rájössz, hogy fantasztikus lehetőségek rejlenek az otthonod berendezési tárgyaiban, és semmi másra nincs hozzá szükséged, csak némi festékre, bútorfóliára, új fogantyúkra – gondolod naivan –, és máris megújul az egész lakás.

Tényleg egész egyszerű a bútorok felújítása, csak az a gond, hogy út közben merülnek fel az újabb és újabb ötletek. Ráébredsz, hogy igazából tudsz fűrészelni, ragasztani, legjobb barátoddá válik a csavarhúzó, mert mégsem lehet úgy lefóliázni egy kisszekrényt, hogy ne szerelnéd atomjaira, és végül ott állsz a hatalmas kupi közepén, és boldog vagy, mert lett egy új bútorod a régiből. Alig költötted rá a szükséges eszközökre két komód árát, de akkor is, sokkal értékesebb számodra, mint ha újat vettél volna. Mert azért bárhogy is szépítjük a dolgot, nem olyan olcsó a bútorfelújítás sem, mert a festékek, ecsetek, alapozók, csiszolópapírok, fóliák bizony jó pénzbe kerülnek, de megéri fáradozni vele, mert az eredmény sokkal nagyobb örömet szerez, mint ha csak vennél egy új bútort az IKEA-ból.

bútorfelújítás diy otthon

Ezek a székek sem ilyen színűnek születtek – Forrás: MegMade

Mielőtt azonban nekiugranál az otthoni bútoroknak, fogadj meg pár tanácsot, hogy gördülékenyen menjen a felújítás.

Kötelezd el magad

Ha csak egy asztal átfestéséről is van szó, gondold át, mennyi munkával és idővel jár. Meg kell tisztítani, le kell csiszolni, aztán alapozni, majd két réteget minimum ráfesteni. Ez mind idő és energia. Ha nem kötelezed el magad, hogy márpedig te lefested azt az asztalt akkor is, ha rámegy az egész hétvégéd, akkor ne is kezdj bele, mert a végén lesz egy ronda, félkész asztalod, aminek még a látványától is rosszul leszel. Ha pedig még bonyolultabb bútorok felújításába fognál, vagy átfestenéd az egész konyhabútort, akkor főleg szükséged lesz az elköteleződésre, mert bizony ezek hosszú távú projektek, amik felfordulással és munkával járnak.

Nézz utána

Ásd bele magad a különböző cikkekbe, amik mind a kinézett bútorok felújításáról szólnak, hogy minél több tippet és trükköt megtudj, mielőtt élesben nekiesnél a berendezésnek. Milyen festék, milyen ecset, milyen márka, mind-mind fontos információ, hogy ne kelljen a saját (és a bútoraid) kárán megtanulnod, hogyan kell ezt csinálni.

bútorfelújítás diy otthon

Fadarabként kezdték, fogasként végezték – Forrás: Best Craft Projects

Számold ki

Ha már tudod a kutatásaidból, hogy milyen eszközökre lesz szükséged, akkor kezdj el számolni, hogy a végén mennyibe fog kerülni neked a felújítás. Csak mert jobb felkészülni mindenre, és nem ott állni egy félkész bútorral úgy, hogy már nem marad több pénz a további szükséges eszközökre. Megéri a befektetett időt, energiát és pénzt? Mindig mérlegeld ezt is, mielőtt belevágnál.

Tervezd meg

Persze él a fejedben egy kép róla, hogy milyen bútort szeretnél, de pontosítsd magadban, hogy milyen minta hova kerüljön, vagy ha egyszínűre akarod, akkor melyik részével kezdd el. Gondold át, hogy ha egy sötét bútort szeretnél átfesteni, akkor ahhoz több festék kell, és ha több színnel akarsz tapétázni, fóliázni, akkor azok biztosan passzoljanak egymáshoz.

bútorfelújítás diy otthon

Egy kis öntapadó tapétával is csodásan fel lehet dobni a régi bútort – Forrás: Meu Móvel de Madeira

bútorfelújítás diy otthon

Fóliázással, tapétázással komplett konyhabútort is fel lehet újítani – Forrás: Pinterest

Tisztíts és javíts

Nem nekiesünk a bútornak, mint egyszeri részeg a kocsmaajtónak, hanem előbb szépen le kell tisztítani, kijavítgatni a felületi hibáit, és az esetleg meglazult részeket megszerelni. Ez a része nem akkora móka, de nem érdemes kihagyni, ha hosszú távon gondolkodsz. Ha fested a bútort, a tisztítás és javítgatás után még jöhet egy csiszolás is, kézzel, finom csiszolópapírral, hogy ne okozz sérüléseket a bútoron.

Jöhet a festés vagy fóliázás

Ha megfelelően előkészítetted a bútort, akkor jöhet rá az alapozó, majd száradás után az első réteg festék. Mindig várd ki az előírt száradási időket, hogy a legjobb eredményt érd el. Ne felejtsd el védeni a kezed gumikesztyűvel és a lakás többi részét festőfóliával, hogy ne az legyen a következő heti programod, hogy próbálod a járólapról levakarni a festékpöttyöket. Ebből a szempontból egy fokkal egyszerűbb, ha öntapadós tapéta vagy bútorfólia mellett döntesz, mert nem koszol annyira, cserébe viszont macerásabb, mert folyton összeragad önmagával, de legalább közben válogatott káromkodásokat találhatsz ki önmagad szórakoztatására. Majd ha mindezzel kész vagy, gyönyörködj a végeredményben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top