Otthon

A jövőben nemcsak a lakásodat bérelheted, hanem a bútoraidat és a szőnyeget is

A bútorok kölcsönzéséről és a környezetbarát bútorok teljes újrahasznosításáról ötleteltek a davosi Világgazdasági Fórumon.

Ahogy a lakásárak egyre inkább az egekbe szöknek, egyre többen kényszerülnek albérletbe. A jövőben azonban azon sem kell meglepődnünk, ha valaki nem csak a lakását, hanem a bútorait is bérli.

Az Ikea egyáltalán nem tartja ezt lehetetlennek. Az Index arról ír, hogy a svéd cég vezérigazgatója szerint ebben nem csak az játszik közre, hogy az emberek egyre kevésbé érzik szükségét annak, hogy birtokolják az ingóságaikat. Aggódnak amiatt is, hogy a kidobott bútorok milyen hatással vannak a környezetre.

A davosi Világgazdasági Fórumon Jesper Brodin kifejtette, Londoban elég népszerű lehetne az elképzelés, mert sokan ingáznak, és nem akarnak még egy otthont felépíteni. Japánban pedig azzal próbálkoznak, hogy visszaveszik a kanapékat a vásárlóktól, így újra tudják hasznosítani őket. Az Ikea egyébként olyan anyagok létrehozásán dolgozik, amelyekből könnyebb lenne környezetbarát, teljesen újrahasznosítható bútorokat csinálni.

Feike Sybesma, a holland DSM vezérigazgatója is hasonló dolgokról beszélt Davosban. Cége már ki is fejlesztett egy szőnyeget, amely 100 százalékban újrahasznosítható.

Miért kellene venned egy szőnyeget, ha ki is bérelheted? – tette fel a kérdést. Így az ember bármikor dönthet úgy, hogy visszaadja a szőnyeget, ha már nincs rá szüksége, ők meg újrahasznosítják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top