Otthon

A római istenek a 90-es években Miamiba költöztek – fotók

Húsz éve történt, hogy Gianni Versace világhírű divattervezőt egy gyanútlan reggeli séta közben, a nyílt utcán lelőtték. Versace szellemi és tárgyi öröksége hatalmas, annak pedig, amit képviselt, egyik ékköve a Miamiban található villája. A pompa, a luxus és a giccs kacsalábon forgó palotáját most a világ gazdagabbik fele használja hotelként. Szerencsére az is bepillantást nyerhet a Villa Casa Casuarinába, aki azt nem tudná megfizetni. Hála az Instagramnak.

Annak apropóján válogattunk az Instáról képeket, hogy az O. J. Simpson bűnügyét is feldolgozó American Crime Story című krimistorozat ezúttal a Versace-gyilkosságot dolgozta fel Edgar Ramirez, Darren Criss, Ricky Martin és Penélope Cruz főszereplésével. A január 17-én indult széria megpróbálja körbejárni, hogy a legendás olasz divattervező, Gianni Versace 20 évvel ezelőtti meggyilkolásához mi vezethetett.

A sorozat egy részét nem stúdióban, felépített díszletek között forgatták, hanem a divatguru életművének egyik fontos helyszínén, Miamiban, a Versace-villában. Néhány évvel Gianni Versace halála után, 2015-ben az épületet hotellé alakították, de teljes mértékben meghagyták az enteriőrt olyannak, amilyennek a divattervező annak idején megálmodta.

Versace az 1930-ban épült Villa Casa Casuarinát összesen 32 millió dollárért (tehát közel 8 milliárd forintért) vette meg és újította fel 1992-ben. Az épület 24 szobáját tíz lakosztállyá alakíttatta, így lett az testvéreinek, Donatella Versacénak és Santo Versacénak saját részlege a villán belül, de kedvenc unokaöccse és unokahúga is saját lakrészeket kaptak. 

A házhoz természetesen tartozik egy kert és egy gyönyörű medence is, a medence előtt mozaikból van kirakva a Versace-logó.

A villa teraszán ma étterem működik, az épületnek lehengerlő kilátása van a tengerre, a vendégek pedig választhatnak, hogy kinek az egykori lakosztályában szeretnének megszállni. Donatella Versace Vénusz lakosztályában, Gianni Versace freskókkal díszített szobájában vagy mondjuk az unokahúg, Allegra Versace Madárház nevű volt lakrészében.

 

Kiemelt kép: Gustavo Caballero / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top