Otthon

Átszabhatja a környék lakáspiacát a bulinegyedről szóló népszavazás

A lakások értéke és bérleti díja ugyan csökkenhet, ha a népszavazás nyomán éjfélkor be kell zárniuk a szórakozóhelyeknek, de a környék népszerűsége miatt a kereslet fennmaradhat, ezért komolyabb áresés nem valószínű. A februárban esedékes erzsébetvárosi népszavazás arról dönt, hogy bezárjanak-e a szórakozóhelyek éjfélkor.

A szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló VII. kerületi népszavazás megváltoztathatja a környék lakáspiacát, de nem ez az egyetlen tényező, amit az itt élő ingatlantulajdonosok megéreznek. Befolyásolhatja a bulinegyed lakáspiacát az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete is, amely – például a VIII. kerülethez hasonlóan – előírja, hogy a tulajdonosok csak akkor kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad. Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat.

Lekörözte Budapestet a bulinegyed

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 

A bulinegyed lakáspiaca az utóbbi 5 évben jelentős élénkülést mutatott, a kiadó lakások bérleti díja, valamint az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára nagyobb mértékben emelkedett a fővárosi átlagnál.

Az ingatlan.com adatai szerint a VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára 2013 óta 124 százalékkal, 550 ezer forintra emelkedett. Az egy négyzetméterre vetített bérleti díjak pedig 95 százalékkal, közel 3 ezer forintra nőttek. Ezzel párhuzamosan az V. és VI. kerületben több mint 120 százalékkal nőtt az eladó lakások átlagos négyzetméterára, az albérleteknél pedig az V. kerületben 82 százalékos, a VI. kerületben pedig 93 százalékos drágulás ment végbe 5 év alatt. Ez jelentősen meghaladja a budapesti átlagot, ami az eladó lakások esetében 82 százalékos, az albérletek esetében pedig 83 százalékos áremelkedést jelentett az elmúlt öt évben.

Mi várható?

Ha a népszavazás eredményeként arra kötelezik a szórakozóhelyeket, hogy éjfélkor bezárjanak, akkor kevésbé lesz vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet. Balogh László szerint az esetleges korlátozás miatt a budapesti átlaghoz képest mérséklődhet a környéken lévő lakások eladásiár- és bérletidíj-prémiuma, sőt egyes lakásoknál árcsökkenés is elképzelhető. Nagyon jelentős áresésre azonban nem kell számítani a környék ingatlanpiacán. Egyrészt a lakáshotelként üzemelő ingatlanok kiváló minőségű, felújított lakások, amelyek ráadásul nagyon jó helyen vannak, így ezek iránt a vevők és a bérlők részéről élénk a kereslet. Ha pedig esetlegesen életbe lép a tiltás, akkor olyan új vevők és bérlők jelenhetnek meg a piacon, akik eddig pont azért kerülték el a környéket, mert az éjszakai nyugalmukat eddig nem látták biztosítottnak. Amennyiben a népszavazás eredményeként nem vezetik be a korlátozást, akkor az erzsébetvárosi, valamint az V. és VI. kerületi lakások eladási ára és bérleti díja tovább emelkedhet, mégpedig a jövőben is a fővárosi átlagot meghaladó mértékű drágulásra lehet képes ez a környék.

Óriási dilemmát okozhat a népszavazás az erzsébetvárosiaknak, mert a környék népszerűsége minden lakástulajdonos ingatlanvagyonát jelentősen megnövelte, ugyanakkor az ott élők számára az éjszakai nyugalom értéke szintén felbecsülhetetlen.

– értékelte a szakember a jelenlegi helyzetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top