Otthon

Sopronból költözött Ági mama ebbe az eklektikus budapesti lakásba – előtte-utána fotók

Antik bútorok és modern elemek keverednek a Sopronból Budapestre költözött nagymama eklektikus lakásában, amelyet a tulajdonos lánya, Arányi Ágnes építészmérnök jegyez.

Arányi Ágnes építészmérnök munkája ezt a kedves, stílusos és eklektikus lakást, amelyet nem másnak, mint a saját édesanyjának álmodott meg. „Anyukám Sopronban élt, nyugdíjba ment, és felköltözött ide, Budapestre” – kezdte a történetet Ági. Mivel a két város ingatlanárai eltérőek, ezért a soproni 65 négyzetméteres lakás árából csak egy kisebb, 52 négyzetméteres ingatlanra futotta. „Az egyik kihívás volt a megfelelő mennyiségű tároló elhelyezése” – osztotta meg a tervezés egyik legsarkalatosabb kérdését velünk Ági, aki persze nem ijedt meg a kihívásoktól, és ötleteiből bátran meríthetünk mi is.

Megnézem
Összes kép (7)

Ági családja már a ingatlan megvásárlásakor számolt a lakásfelújítás költségeivel, ami az új bútorokkal együtt összesen hárommillió forint volt. „Anyukám elég pontos költségvetést készített, mire mennyit lehet költeni. Szerencsére nem növelte a költségeket a rövid határidő” – mondta Ági, aki azt is elárulta, hogy mindösszesen másfél hónapjuk volt a projektre, mivel a soproni lakást át kellett adni, muszáj volt költözni. „Mivel más munkáknál már alkalmazott, bevált emberekkel dolgoztam, tudtam, mit kérhetek, milyen áron. Illetve tudták, hogy személyesen nekem szól a munka, vagyis a családomnak, jó árat is kaptam.”

Megnézem
Összes kép (8)

Hogy minél több legyen a tárolóhely, a kamrából, amely az előszobából nyílt, gardrób lett, de más átalakítás is történt: „Mivel egyedül él, nincs szüksége külön nyíló szobákra, ezért a kisszoba előszobába nyíló ajtaját befalaztuk, és oda plusz beépített szekrény kerülhetett. Így a nappaliból nyílik a háló.”

Míg a  padlóburkolatok nagyon szépek voltak, és nem kellett hozzájuk nyúlni, addig a falburkolatot a fürdőben és a konyhában cserélni kellett. „A konyhában már a lakás megvételekor sem volt bútor, oda újat terveztünk az IKEA kínálatából.” Ági anyukája nagyon nyitott volt az olyan, most divatos elemekre, mint a konyhában látható csempe. „A színeket pedig mindig nagyon szerette, főleg a pirosat és a királykéket.”

A lakás fűtése egyedi cirkó, amelynek a kazánja a konyhában van, ezt nem kellett modernizálni. Szerencsére az elektromos vezetékek sem szorultak cserére, annyi történt hogy a fürdőben és a konyhában az átalakítás miatt a kiállásokat áthelyeztek. Ezenkívül a fürdőben és a mosdóban a szanitereket cserélték ki a mesterek.

A stílusban, a bútorok kiválasztásában tökéletes volt az egyetértés Ági és az anyukája között. „Tulajdonképpen a tervezés része szinte könnyebb volt, mint másnak, mert nagyon ismerem az ízlését. A szakmai dolgokba nem szólt bele. Csak teljesen szokásos anya-lánya vitáink voltak, amik nyilván más munkáknál fel se merülnek” – mesélte Ági, majd hozzátette: „Anyukámnak korábban csak antik bútorai voltak, de már a régi lakásában is kezdte vegyíteni modern elemekkel, és ezt a vonalat szerette volna követni, tehát az antikot együtt alkalmazni a modernnel.” Az összhatás végül teljesen közös munka eredménye lett, hiszen Ági, a nővére és az anyukája több alkalommal is felkerekedett együtt, hogy az adott pár antik bútorhoz megtalálják a tökéletesen passzoló többit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top