Otthon

Nem kegyelmezett a végrehajtó: beteg fiával együtt lakoltatták ki

Hétfőn délelőtt Pécsett kilakoltattak egy 55 éves nőt a beteg, önellátásra képtelen fiával együtt. Az édesanya és nyitott gerinccel született gyereke az utcára kerültek, nem tudták, hol húzzák meg magukat, végül ideiglenesen egy ismerősük ajánlott fel nekik szállást.

A nő házát hiteltartozás miatt árverezték el. Az RTL Híradó tudósítása szerint a nő az édesanyja halála után két kölcsönt is felvett: egyikből a házat, a másikból a beteg gyereke speciális kezeléseit fizette. A most 21 éves fia nyitott gerinccel született, a gyereket újszülött korában újra kellett éleszteni, amitől egy időre lebénult. Ötéves korában epilepsziás tünetei voltak.

Mikor a nő férje később elhagyta a családot, a férfi a hitel törlesztéséből is kiszállt, 2014 óta egyik kölcsönt sem fizette. Így halmozódott fel a hiteltartozás. Az önellátásra most is képtelen fiú kezelése nyugodt környezetet igényelne, édesanyja ezért is félti őt a kilakoltatás következményeitől. A nő minden kilakoltatási végzés ellen fellebbezett, eleinte még bízott abban, hogy mégsem lakoltatják ki őket. Egy otthonvédő csoport ugyanis mellé állt, de a végrehajtással szemben ők sem tehettek semmit.

Az asszonyt és fiát végül a helyi kapitányságra vitték. Órákkal később jelentkezett egy ismerősük, néhány napig náluk meghúzhatják magukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top