Otthon

12 évi jövedelem kell egy budapesti lakáshoz

A fővárosban 12, Tolnában már 6 évi átlagjövedelemből lehet lakást venni – illetve inkább lehetne, ha nem kellene semmi másra költeni, kizárólag a lakásra spórolni.

Budapesten 12, országosan csaknem 8 évnyi átlagjövedelem kell ahhoz, hogy valaki egy közepes méretű lakáshoz jusson. Ez az arány sokkal rosszabb, mint három éve, a legfőbb ok pedig az, hogy a lakásárak kétszer olyan gyorsan növekedtek ez idő alatt, mint a jövedelmek – derül ki az Otthontérkép friss felméréséből.

Hiába növekednek a nettó átlagjövedelmek, továbbra sem tudnak lépést tartani a lakásárakkal, az olló tovább nyílik. Idén a második negyedévben egy 75 négyzetméteres ingatlan megvásárlásához átlagosan 20 millió forint kellett, tehát ha mellétesszük a hivatalos átlagos nettó jövedelmet, akkor világosan látható, hogy a vásárláshoz 7,8 év volt szükséges. Ez az idő 2014-ben jóval rövidebb volt, 6,8 év; a háttérben az áll, hogy a jövedelmek 20%-kal, a lakásárak viszont 40 %-kal emelkedtek.

Nem éri meg

Általános tendencia, hogy az országon belüli népmozgás a keleti országrészből nyugat felé mutat, ami leginkább azzal magyarázható, hogy az emberek a magasabb jövedelem reményében változtatnak lakóhelyükön. Az Otthontérkép elemzéséből azonban kiderül, hogy – kizárólag az ingatlanárak és a jövedelem viszonylatát vizsgálva – nem feltétlenül éri meg egy magasabb kereseti lehetőséggel kecsegető országrészbe költözni, tekintve, hogy ott arányaiban a lakásárak is jóval magasabbak, így egyáltalán nem biztos, hogy rövidebb idő alatt lehet saját ingatlanhoz jutni.

Miközben Nógrád és Tolna megyékben 4-6 év elegendő az ingatlanvásárláshoz a területi jövedelmekkel kalkulálva, addig Budapesten csaknem 12 év, Veszprémben pedig 13,5 év kell ugyanehhez.

Ritka, de van olyan megye is, ahol 2015-höz képest a jövedelmek nagyobb mértékben növekedtek, mint az ingatlanárak, így például Bács-Kiskun megyében 2015-ben még 10,6 év kellett ahhoz, hogy valaki ingatlant tudjon vásárolni, addig 2017-ben már csak 9,1 év.

A területi különbségekre világít rá az a perspektíva is, hogy az azonos jövedelmi szint mellett hány év szükséges a lakásvásárláshoz az egyes országrészekben. Tolna, Heves és Pest megyében például a havi nettó átlagkereset 180 ezer forint körül mozog, ehhez képest a lakásvásárláshoz szükséges idő Pest megyében nagyjából 10,5 év, Heves megyében 6,5 év, Tolnában pedig 6 év.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top