Otthon

Természet, vízpart, modern minimál – az idei esküvők legkedveltebb helyszínei

Nézegess sok-sok fotót kedves párok romantikus esküvőjéről! Ezeket a helyszíneket szerették a legjobban a magyar menyasszonyok és vőlegények az idén.

A felkapott esküvői helyszíneket már jó előre lefoglalják, ezért a párok nincsenek könnyű helyzetben, amikor nekiállnak a szervezésnek. Marianna és Áron a modern minimált keresték, lehetőleg a természetben, zöldben, vízpart mellett. “Eredetileg a Balatonnál képzeltük el álmaink esküvőjét, de a kényszerhelyzet úgy hozta, hogy mást kellett keresni. Utólag ez nagy szerencse volt, mert a Zalacsány melletti helyszín minden tekintetben szerelem volt első látásra – meséli Moór Marianna (26). Párjával, Áronnal idén júniusban mondták ki az igent.

Imádtuk az elegáns, hatalmas tereket, a tavakat. Az egész olyan 21. századi. Adott volt az ezüst, a fehér, amelyet nem akartunk túldíszíteni, ezért a fehéren kívül csak rózsaszínes árnyalatok jelentek meg a dekorációban. Az orchidea a kedvencem, ami nagyon jól passzolt az elegáns hangulathoz. Tökéletesre sikerült minden, és mivel a szervezőnk mindenről gondoskodott, annyira nyugodt voltam, hogy a templomi szertartásra kicsit későn érkeztem meg. Elhúzódott a készülődés a koszorús lányokkal, de minden percét élveztük” – teszi hozzá nevetve az újdonsült feleség.

Megnézem
Összes kép (13)

Menő: ültetés a tükrön

A külföldi esküvői divatok meghatározzák a hazai trendeket, nagyjából azt a vonalat követjük, ami tavaly volt újdonság tőlünk nyugatabbra, állítják a dekoratőrök. “Sokszor egy-egy színhez, kellékhez egyáltalán nem egyszerű anyagot szerezni, ahogy a greenaryhez sem volt könnyű, ami idén egyértelműen a legmenőbb, sok menyasszony Pinterest-gyűjteményében ezzel találkozunk. Sokan az egyéniségüknek megfelelő dekorációt terveznek, ismerik a trendeket, konkrét elképzelésekkel keresnek meg minket – avat be Simon-Buza Alexandra dekoratőr, és hozzáteszi, a valóban egyéniséget tükröző környezet kialakításában azért persze nagy segítség, ha közelebbről is meg tudja ismerni a jegyeseket.

Ritkán előfordulhat, hogy a kiválasztott színek nem passzolnak a miliőbe, olyankor kompromisszumot kell kötni, de általában meggyőzhetőek a párok. A színek, stílus mellett minden szezonnak vannak trendi kellékei is. Sokan kértek például fotófalat és fogadalomfalat is. Az előbbi készülhet papírból, virágokból, igény szerint. A polgári szertartáson kihelyezett fogadalomfalra pedig azok a fogadalmak kerülnek, melyeket a vőlegény és a menyasszony a házasságkötés előtt tesz egymásnak. És abszolút favorit még idén a tükörre festett vagy ragasztott ültetési rend, melyet a vacsora helyszínének bejáratához szoktunk felállítani.”

A dekoratőrök szerint a házasulandók egy része még mindig az elegáns, alkalomhoz illő környezetet keresi a nagy napra, királylányos pompát, hatalmas díszeket álmodnak meg. Emellett egyre többen tudnak azonosulni a vidékies, természetközeli hangulattal. Az egyre nagyobb teret nyerő mezei virágcsokrok mellett a pünkösdi rózsa és különféle kerti rózsák továbbra is kedvencek. “A laza, természetes, nem túlkomponált csokrokat, virágdíszeket szeretik, sokan kérik, hogy olyan legyen a menyasszonyi csokor, mintha ők szedték volna a kertből. Mindez jól beilleszthető a természetközeli, rusztikus koncepcióba, ahol sok fából készült kiegészítőkkel, dekorációs elemekkel dolgozunk, a helyszín pedig általában szabadtér, vagy akár saját kert – mondja Rövid Zsuzsi, virágkötő, dekoratőr.

Megnézem
Összes kép (14)

Persze a menyasszonyok körében továbbra is sokan szeretik a rózsaszínt és a pasztell árnyalatokat. A vőlegényeknek is kedvezve a púder színeket gyakran szürkével, mentával vagy navy blue-val kombináljuk.” Zsuzsi szerint a tervezés folyamatában is sokat formálódnak az elképzelések, ezért is jó, ha a párok helyszín kiválasztása után a lehető leghamarabb bevonják a munkába a dekoratőröket, hogy a legapróbb részleteket is pontosíthassák. “A bringás esküvőtől, a fesztiváloson és a kutyabaráton át a borosig mindenféle tematikájú esküvőhöz tudunk készíteni dekorációt, amihez rengeteg ötlet elérhető már, ha a párok tanácstalanok lennének. Persze nyilván senki sem szeretne egy pinterest-másolatot, ezért az inspiráció-gyűjtés fontos ugyan, de az igazán kreatív párokkal néhány beszélgetés alatt teljesen egyedi dekoráció is létrehozható.”

“Nem csak annyi, hogy kiszaladunk a rétre”

“A természet egyre nagyobb szerepet kap nemcsak a dekorációban, hanem a teljes esküvő során – mondja Sidó Diána esküvőszervező. – Gyakorlatilag már alig van olyan pár, aki a hivatalban képzelné el a polgári ceremóniát. Különálló, hangulatos helyszíneket keresünk, sokszor a választott vacsorahelyszín kertjében, teraszán, tóparton esküdnek a párok. Évről évre egyre többször találkozunk azzal, hogy az egyház is kitelepül, bár sokak véleménye szerint a templomi szertartás hangulatát nem adja vissza egyik külsős helyszín sem. A Balaton örök szerelem a párok számára, de szerencsére évről évre újulnak és nyílnak meg esküvői helyszínek. Szépen igazodik a kínálat az aktuális trendekhez, így mindenki megtalálja a stílusának megfelelőt, hogy a nagy napon igazán jól érezzék magukat a megálmodott környezetben. Legyen az egy borászat, kastély, exkluzív, vízparti vagy – akár a rét közepén egy »mezítlábas« – sátras esküvő.”

Dia szerint a párok nagy része a különlegeset keresi, van, hogy a semmi közepén választanak ki egy számukra kedves helyet. “Ezeknél az esküvőknél talán még fontosabb a szakemberek bevonása, mert bármennyire is eszményinek tűnik, azért egy esküvő nem arról szól, hogy kiszaladunk a rétre a násznéppel. A szokásos feladatok és felmerülő problémák hatványozódnak a kitelepülés során. Engedélyeket kell kérni, rengeteg logisztikai feladat felmerül, mert az erdő szélén, ugye, se víz, se villany nincs, és persze egy sor kellékre is szükség van. Utoljára a Káli-medencébe menttünk ki egy vadvirágos rétre, ami nagyon hangulatos volt. Az a vidék egy igazi ékszerdoboz, a környék természeti adottságai, bájai között már eleve egy mesebeli világban érzi magát az ember.”

Megnézem
Összes kép (11)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top