Otthon

24 óra alatt épült fel az első 3D nyomtatással készült ház

Mindössze 24 óra leforgása alatt épült fel a 37 négyzetméter alapterületű, teljesen lakható ház – ráadásul még olcsóbb is volt, mintha hagyományos módon készült volna!
24 óra alatt épült fel az első 3D nyomtatással készült ház 

A 3D nyomtatás technológiája hihetetlen lehetőségeket nyit meg az emberiség előtt a szervtranszplantációtól az építészeti innovációkig. Egy 3D nyomtatásra specializálódott San Franciscó-i cég már el is készítette az első speciális technikával készített házat: a 37 négyzetméter alapterületű, lakható ház mindössze 24 óra leforgása alatt készült el.

Az Apis Cor speciális, 3D nyomtatott háza Oroszországban épült fel, valahogy így:

A mindössze 24 órás munka ellenére az épület egyáltalán nem rozoga vagy gyenge: állítólag úgy 175 évig is simán állhat. A legjobb pedig, hogy az első feltételezésekkel szemben egy ilyen munka egyáltalán nem költségesebb a hagyományos építkezési folyamatnál – a 3D nyomtatott ház előállítása költsége mindössze 10 000 dollár, azaz kb. 3 millió forint volt.

 

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top