nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Otthon
Tartsunk hozzá, nyomatok! – Erdélyben jártunk

Tartsunk hozzá, nyomatok! – Erdélyben jártunk

Kövezzetek meg, de megmondom őszintén, soha nem vonzott különösebben Erdély. Valahogy mindig találtam más úti célt magamnak. Végül úgy hozta a sors, hogy 2016 utolsó napjait és 2017 első napját Erdélyben töltöttem. És hogy milyen élményekkel gazdagodtam Csíkszeredán? Azon magam is meglepődtem!
Németh Orsi
Németh Orsi
f Ajánlom

Féltem. Féltem a közel 10 órás autóúttól, az országtól, az ismeretlentől, és igazából attól, hogy mi a csoda fog engem Erdélyben, Csíkszeredán várni. Aztán kiderült, hogy nem tévedtem nagyot, mert valóban egy pár napos kis csodában volt részem.

 

Amikor megláttam ezt a táblát, majdnem elsírtam magam. Rettentő hosszú és kanyargós út vezetett Csíkszeredáig, de már itt az elején elárulom, megérte, és bármikor indulnék is vissza! “Jösztök?”

 

A helyiek azt mondták, a tél csak most kezdődik, ennek ellenére én úgy örültem a havas tájnak, mint egy kisgyerek. Ami rettentően meglepett, az az, hogy az utak könnyedén járhatók voltak, mindenhol, a magasabban fekvő helyeken is letakarították úgy, ahogy kell. Szomorú, de attól még igaz: példát vehetnénk román szomszédainktól…

 

A szállást imádtam! Nemcsak azért, mert a –20 fokos hidegből jó volt belépni, hanem az ott dolgozók mosolyától, kedves szavától vált számomra igazán szimpatikussá a Hunguest Hotel Fenyő Csíkszeredán.

 

Ezt a barátságos légkört tovább fokozták a hotel halljában lévő fotók a történelmi múltból…

 

…és székely magyarokról.

 

Püsök Lorándtól, a Hunguest Hotel Fenyő marketingigazgatójától azt is megtudtam, hogy a hotel összes szobája foglalt volt. Nem csodálkoztam, hiszen a gyönyörű környezetben remek programokkal készültek a vendégeknek az év utolsó napjaira.

 

Az év végi kikapcsolódás Csíkrákoson, a Cserei kúriában indult, ahol egy disznóvágással  egybekötött igazi székely mulatóprogramon vehettem részt. Volt itt minden, ami kell: “kalitkába” zárt disznó, pálinka, forralt bor, almás lepény, vaníliás kifli.

 

Helyben, amolyan székely módra készült kürtőskalács…

 

…és természetesen tánc és vigadalom.

 

 

Hideg volt, de nem fáztunk és nem unatkoztunk. Lehet, a pálinkának köszönhető, de a nagy mulatozás közepette már nemcsak a helyiek, hanem mi is táncra perdültünk a hóban és a nagy mínuszokban.

 

A vidámság után egy kis komolyság: a csíkrákosi római katolikus vártemplom építésének ideje a román kori épületrészek alapján a XII–XIII. század fordulójára tehető.

 

A templom nemcsak kívülről, de belül is pazar látvány nyújt.

 

A hab a tortán pedig a templom kertjéből elénk táruló panoráma.

 

Másnapra a táncos cipőinket ugyan otthon hagytuk, de természetesen a pálinkát, a zsíros kenyeret lila hagymával, az almás pitét és forralt bort nem. Így, és néhány ló kíséretében indultunk el a Pókára. Itt ismertem meg Ervint, a 20 éves lovászfiút, aki óriási figura. Annyit nevettem az úton, amennyit talán az egész 2016-os évemben nem tettem. Ervin többek között elárulta, hogy rákaptak a külföldről behozott lovakra, így lett neki Bubi és Vidám is. Őszintén elmondta, nem könnyű az élet, de ő és családja rengeteg mindennel foglalkozik. Ő maga erdészeti iskolába járt, édesapjának segít a gazdaságban, ráadásul évente két-két hónapot Németországban tölt, spárgát szed. Ahogy fogalmazott, nem urizál, csinálja, amit kell!

 

Póka, a maga érintetlen valójában. Farkasordító hideg volt, mégis rettentő szerencsésnek éreztem magam, hogy eljöhettem ide.

 

A mínuszok után habzsi-dőzsi…

 

…és tánc ismét…

 

…sok süteménnyel és az est főszereplőjével, a világ legaranyosabb, legfigyelmesebb pincérnőjével, Ildikóval. (Nem sajnálta tőlem az édességet, szóval engem megvett kilóra!)

 

Ildikó, puszilom innen a messzi távolból.

 

Minden percét imádtam: a havat, a hideget, a helyiek vendégszeretetét és közvetlenségét, a híres ízes székely beszédet (tudjátok, mit jelent a címben is említett “tartsunk hozzá, nyomatok”?  – ezt az egyik kocsis mondta a Pókán, figyelmeztetve minket, hogy tolatni fog), Ervint, a lovasfiút, Ildikót, a világ legcukibb pincérnőjét, Katalint, a csupa szív boltost, akitől még fenyőszirupot is kaptam a megfázásra, Szilamért, az idegenvezetőnket, akinek a nevét körülbelül ötvenszer kérdeztem meg, mert mindig elfelejtettem, és nem utolsósorban Lórit, aki fél szemét mindig a vendégein tartotta, gondosan ügyelve arra, hogy mindenki jól érezze magát.

 

Szikrázó napsütésben mondtam búcsút Csíkszeredának és annak a meseországnak, ahol pár napot tölthettem. Az utazásom óta eltelt egy kis idő, de még mindig a Tündérországban szerzett élményekből táplálkozom, és azzal vigasztalom magam, hogy hamarosan visszatérek!

 

Megosztás Facebookon