Otthon

Albérletfelügyelők rúgják ki a nem fizető bérlőket

Egyre többen szembesülnek azzal, hogy kiadják a lakásukat, aztán a bérlők néhány hónap után nem fizetik a díjat. A lakókat kilakoltatni nem tudják, aztán amikor sikerül, a berendezést is kirámolják. Ilyenkor jönnek az albérletfelügyelők, akik segíthetnek megoldani a kellemetlen problémát.

A szépen berendezett szobából semmi nem maradt, csak a koszos falak – sajnos akadnak albérlők, akik nemcsak a fizetéssel maradnak el, de a berendezést is ellopják a lakásból. Albérletfelügyelők segíthetnek ezentúl a problémás lakásbérlőkkel folytatott vitákban.

Felejtse el a lakást – közölte az albérlő

Párdy Balázs tavaly ősszel hirdette meg lakását, amelyre nagyon sokan jelentkeztek. A beszélgetések után úgy tűnt, jól választott albérlőt. Először a leendő bérlő barátnőjével egyeztetett, aki rendkívül szimpatikusan viselkedett, majd a harmadik alkalommal, a szerződés aláírásakor találkozott annak párjával.

Kezdetben minden úgy alakult, ahogyan a szerződésben megegyeztek, aztán néhány hónap múlva az albérlő úgy döntött, ingyen használja a lakást, amit sms-ben közölt a tulajdonossal. Párdy Balázs többször felhívta, az albérlő ugyanakkor kinyomta a telefont, előtte csak annyit mondott, felejtse el a lakást.

A problémás eseteket az albérletfelügyelet oldhatja meg

Hasonló albérlőkkel találkozott egy nyugdíjas asszony is, aki tavaly adta ki a házát. Bérlői az első évben fizettek, aztán már nem, az idős nő pedig nem tudott megszabadulni tőlük. Végül az asszony egy albérletfelügyeleti céget bízott meg a bérlők kiköltöztetésével. A követeléskezelő vállalkozás jegyzőkönyvet készít minden helyszíneléskor, de megnézik az ingatlan állapotát, az óraállásokat, amiket rögzítenek, majd a tulajdonos részére visszaadják az ingatlant.

Miután a nyugdíjas nő albérlői távoztak, a házban szinte csak kosz és szemét maradt, az ideiglenes lakók elvitték a bojlert, a csapokat, szétszedték a szekrényeket. Az eset nem egyedi, sajnos már rendszeres, hogy a nem fizető bérlők szó szerint kipakolják a lakásokat, de előtte még az őrületbe kergetik, vagy éppenséggel megfenyegetik a tulajdonosokat.

Az albérletfelügyelők dolga sem egyszerű

Azon, hogy a nem fizető albérlők elhagyják az ingatlant, a profi szakemberek is hónapokig dolgoznak. Párdy Balázs is albérletfelügyelők segítségét kérte. És amikor végre megszabadult a nem fizető bérlőtől, szintén a lakásban hagyott kosszal szembesült. Bérlője teljesen kifosztott szobát hagyott maga után, még az izzókat is kicsavarta.

Párdy Balázsnak a nem fizető bérlő minden elmaradt költséggel és a lepusztított, kirámolt lakással közel 700 ezer forintos kárt okozott – tudta meg a Híradó.

További cikkek a témában az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top