Otthon

Tetők és trendek – ez a divat a házépítésben

Ha a gyerekeken múlna, akkor valószínűleg csupa piros tetejű ház épülne – legalábbis ők általában így rajzolják meg álmaik otthonát. Ha viszont neked kell dönteni, már közel sem olyan egyértelmű ez a kérdés, hiszen jól tudod, hogy a klasszikus piros cserépen túl még sok-sok szín és forma létezik. Lássuk, mostanában mit tartanak divatosnak a felnőttek, ha tetőkről van szó – hátha ez megkönnyíti neked is a választást.

A gyorsan változó divat még az olyan hosszú távú dolgoknál is fontos, mint a tető – legalábbis a gyártók tapasztalatai szerint az emberek (legtöbbször a feleségek) ebben a kérdésben is az aktuális trendeket követve döntenek. Miért is ne, hiszen a tető az épület arculatának egyik legmeghatározóbb eleme, és mindenki, aki építkezik, szeretné a saját ízlését, stílusát éppúgy megjeleníteni ebben ugyanúgy, mint ahogy azt az öltözködésével teszi. Ugyan ki akarná azt, hogy a ruhája vagy új háza ódivatúnak látsszon? Most épp fellendülőben van a fészekrakási kedv, és egyre többen vágnak bele új ház építésébe, ezért tegyünk egy gyors kirándulást a cserepek divatvilágában, és nézzük meg, milyen egy igazán trendi tető ma Magyarországon!

Tetők és trendek – ez a divat a házépítésben

Divat a harmónia és a korszerűség

Szerencsére egyre gondosabbak az építtetők, és egészen apró részletekre is odafigyelnek már a tetővel kapcsolatban. Márpedig a különféle tetőcserepeken sok olyan kicsi részlet van, ami első ránézésre nem szembetűnő, de ha nagy tömegben jelenik meg a tetőn, akkor komoly hatással van az összképre. Itt nem csupán a színekről vagy az olyan látványos dolgokról van szó, mint a cserép vége (pl. egyenes, hódfarkú vagy ívelt), hanem arról is, hogy milyen irányban dőlnek a cserépen hullámok és bordák, vannak-e rajta vékony barázdák, rücskös vagy egészen sima-e a felülete. Ezek mind más-más hangulatot keltenek, amit csak akkor érzékelsz, ha egészében látod a képet. Érdemes ezért a kiszemelt cserepet “működés közben”, egy kész háztetőn is megnézni, és csak azután dönts róla, hogy tényleg illik-e a ház stílusához.

Ma Magyarországon a harmonikus megjelenés a trendi, és fontos a vásárlóknak, hogy a kis részletek is passzoljanak a ház koncepciójába, a kirívó, feltűnő, a háztól látványosan elütő tetőket pedig inkább kerülik (persze kivétel mindig akad). A harmónia iránti igény a színek és az anyagválasztás terén is megmutatkozik, és többnyire gondosan ügyelnek rá az építtetők, hogy egy tradicionális formavilágú, régi parasztházakat idéző épületre ne tegyenek modern hatású cserepet, hanem inkább a klasszikus, téglavörös tető mellett döntenek, és egy dögös, modern házhoz pedig vérbeli, 21. századi tervezésű, minimalista cserepet válasszanak. 

Tetők és trendek – ez a divat a házépítésben

A hagyományokat követő építkezés egyébként reneszánszát éli, míg a korábban nagy népszerűségnek örvendő mediterrán stílust ma már egyre kevesebben választják, és helyette inkább az ország jellegének, tradícióinak megfelelő épületet terveztetnek, vagy követik a másik nagy trendet, építészeti és design újításokban bővelkedő, formabontó modern házak és tetők divatját. Általában véve azonban elmondható, hogy akármelyik divatot is részesítik előnyben, az építtetőkben közös igény, hogy a tetőt a házhoz leginkább harmonikus megjelenésűvé tegyék.

Divat a korszerűség is

Nem kifejezetten ízlésbeli trend, de nagyon fontos, hogy a vásárlók a megjelenés mellett a minőségre is sokat adnak már. Legyen szó akár kerámia cseréptől, akár betoncserépről, ma már nagyon tartós és magas minőségű termékek között lehet válogatni, és az építtetők meg is ragadják ezt a lehetőséget. Ilyenkor nem pusztán a jó cserép az, amire igényük van, hanem az is, hogy komplett tetőrendszert kapjanak a pénzükért, és ne külön-külön kellejen többféle gyártó kínálatából összeválogatniuk az egyes elemeket.

Tetők és trendek – ez a divat a házépítésben

Laposodnak a tetők

A hagyománykövető épületeket nem érinti ez a trend, de a modern tervezésű otthonoknál megfigyelhető, hogy egyre laposodnak a tetők. Sokszor már egészen alacsony, 15 fok alatti a hajlásszögük, ami azzal is magyarázható, hogy ma már gyakorlatilag kockázatmentesen lehet ilyen konstrukciót építeni, mert megjelentek olyan modern úgynevezett 7⁰-os cserepek is, amikkel a korábban elterjed fém fedésnél gazdaságosabban és beázás biztosra fedhető le a tető. Az ilyen tetők látványosak, hiszen eltérnek a megszokottól, ugyanakkor a tájba kifejezetten harmonikusan simulnak bele – éppen ezért gyakori, hogy olyan vidéki házaknál, pazar környezetben álló nyaralóknál választják ezt a megoldást, ahol a tájat, és nem az épületet szeretnék hangsúlyozni.

Olvass még több cikket lakás és otthon témában az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top