Otthon

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

Rengeteg türelem, némi gyakorlás, és persze kitartás kellett leginkább ahhoz, hogy a kaparástól a festésig egyedül sikerüljön felfrissítenem a lakást. Na jó, azért egy-egy napra anyukám is beugrott.

Egy amerikai konyhás, egy szoba, fürdőszobás lakásban élek, ahová (első lakóként) 8 éve költöztem be. NAGYON esedékes volt tehát egy festés, ráadásul letisztultabb (kevesebb kép a falon, kevesebb bútor stb.) stílust szerettem volna, mert már nem éreztem jól magam otthon. Sok helyről kértem árajánlatot, viszont olyan összegeket mondtak, amit kifizetve az új bútorokra már nem telt volna.

Szóval elhatároztam, hogy egyedül festem (kaparom, glettelem, csiszolom…) ki a lakást, így a felújításra szánt összegből megvettem az alapanyagokat, az eszközöket, valamint az új bútorokat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy vidéken nőttem fel, nagy családi házunk volt, és megannyiszor láttam a festés fázisait, szóval nem tartottam a feladattól. Nem mondom, hogy egy szakember nem csinálta volna szebben (nyilván igen), viszont tiszta lett, eltűntek a repedések, és úgy tűnik, a kisebb “penészveszélyes” helyeket is sikerült legyőznöm. Nem hiszem, hogy 5 év múlva is bevállalom, bár kifejezetten jólesett, hogy 7 napig nem a klaviatúra felett görnyedve dolgoztam.

1. Na kamuzd el a tervezést!

Tervezd meg, hogy mikor csomagolsz, mikor melyik szobát fested ki, mikor lesz szükséged arra, hogy ott aludj valamelyik barátodnál, mikor nem fogsz tudni mosni… És bármilyen hülyén hangzik, adj magadnak szabadidőt. Én úgy csináltam, hogy amikor rámentem egy réteg festékkel a fürdőre, hagytam száradni, és addig megnéztem egy 45 perces részt a Chicago Fire sorozatból. Majd visszatértem a fürdőbe a második réteggel.

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

2. Hülye névre keresztelt eszközök

Fángli (vagy kőművesserpenyő), spakli, csiszolópapír (különböző fajta), legalább két henger, teleszkóp, ecset, maszk (hidd el, ha csiszolod a falat, szükséged lesz rá), kesztyű, fólia, glett, és persze a festékek. Én Budapest egyik legnagyobb barkácsáruházába mentem, ahol NEM volt fángli. Helyette egy 350 forintos fém kistálat vettem, ami megfelelt a célnak, de egy nyeles edénnyel tényleg kényelmesebb dolgozni. Legalább két spaklit vegyél, az egyikkel kapard a falat, a másikkal pedig viheted fel a glettet. Mindenképpen vegyél olyan spaklit is, ami a sarkokra jó (talán kihúzókanál a neve), különben rengeteg felesleges glettanyagot csiszolhatsz majd le a falról.

3. A fólia a legjobb barátod!

Nekem olyan szekrényem van, amit lehetetlen mozgatni, és az ágyat sem tudtam hová rakni, így ment a szoba közepére, jól letakarva. Bármennyi fóliát is veszel, nem lesz elég. NE ezen spórolj, ne a legvékonyabb verzióval próbálj meg takarni.

4. Minőség

Nem mindegy, hogy milyen glettanyagot vásárolsz. Ha csak 0-3 mm mély repedésre való glettet veszel, viszont a kaparás során kiderül, hogy jön ott le a réteg rendesen, akkor ráfáztál. A festékről: nem az a lényeg, hogy egy festék márkájának hányszor látod a reklámját a tévében. Ne a legolcsóbbat vásárold, de nem is kell feltétlenül a legdrágábbat levenned a polcról.

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

5. Áldozz fel legalább két ruhát!

Én két régi nyári ruhámban kezdtem neki a festésnek. Olyanokban, amiket a nap végén nem féltem kidobni a kukába. Nem vagyunk profik, így a bőrödön és a ruhádon sokkal több festék lesz, mint egy szakinak.

6. Vegyél ki szabadságot

“Megcsinálom hétvégén!” – aha, persze. Az egy dolog, hogyha reggel hétkor elkezded a munkát és estig nyomod, akkor gyorsan lehet végezni, de aztán jön a takarítás, a kicsomagolás, a mosás… Én tulajdonképpen 4 nap alatt megvoltam a 35 m2-es lakásom csiszolásával, glettelésével, kaparásával, festésével, aztán 3 napba telt a káoszból lakást varázsolni.

7. Kaparj rendesen

Ha nagyon régen festettél, és már több réteg van a falon, akkor nem úszod meg a teljes kaparást. Jobban jársz, ha egy napot erre szánsz, és végigmész a lakáson, mert ha rajta marad a sok koszos régi réteg, akkor azokat a festés alatt, mint a fóliát, úgy hozza le magával a henger. (Szerencsére nálam ez nem történt meg, de láttam már ilyet, katasztrófa.)

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

8. Rögtön kezdj neki a takarításnak

Amint készen vagy egy szobával (fent van mind a két réteg festék), kezdj neki a takarításnak. Bármennyire fáradt vagy, a friss festék sokkal könnyebben feljön a padlóról, a lécekről, a csempéről…

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

9. Hagyj időt a száradásra

Kaparás után állj neki a glettelésnek, azt viszont hagyd legalább egy napot száradni. Csak másnap kezdd a csiszolást, ami után az első réteg festéket felviheted a falra. Ha jól szellőzik a lakás, napos, meleg az idő, és gyorsan száradnak a falak, akkor még aznap felviheted a második réteg festéket is, de előtte kisebb helyen csinálj próbát!

10. Élvezd a végeredményt!

10 tanács azoknak, akik először festik ki egyedül a lakást

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top