Otthon

Óriásit zuhantak az albérletárak

Az egyik legnagyobb országos ingatlanportál szerint a lakóingatlanok piacán egyre több a vásárlás, aminek legfőbb oka, hogy a lakáshitelek alacsony kamata miatt a vétel egyre többeknek jelent alternatívát a bérlés helyett.

Az ingatlan.com elemzése szerint a legfrissebb áprilisi adatokból egyértelműen látszik, hogy vége az áremelkedésnek az albérletpiacon. Országos átlagban a kínálati adatok alapján 140 ezer forintért lehetett bérelni egy 30-89 négyzetméteres lakást, ami megegyezik az egy évvel korábbi összeggel.

Megcsappant a bérlők száma

Az országos albérletpiacon belül a legjelentősebb szegmens a budapesti, ahol 156 ezer forint a havi átlagos bérleti díj, ami 2,5 százalékos csökkenést jelent a tavaly áprilisi adatokhoz képest, azaz megszakadt a korábbi folyamatos drágulás. A fordulat több tényezővel magyarázható. Egyrészt az elmúlt évben a kínálat országszerte 41 százalékkal, a fővárosban pedig 37 százalékkal nőtt, ami eleve hozzájárult az árak csökkenéséhez, ráadásul a kereslet is mérséklődött 13,6 százalékkal. Így kevesebb érdeklődő jobban tud válogatni a kiadó ingatlanok közül, és így az alkupozíciójuk is kedvezőbb.

Végre csökkennek az albérletárak

Országosan változó a kép

Az ingatlan.com adatai szerint vidéken az albérletek szempontjából népszerűbb megyékben és városokban is csökkentek az átlagárak: Fejér megyében például 20 százalékkal, Győr-Moson-Sopron megyében 12,5 százalékkal. A megyei átlagos csökkenés elsősorban a nagyvárosok, mint például Székesfehérváron és Győrben bekövetkezett változásokat mutatják. Vannak olyan megyék is, például Baranya vagy Heves megye, ahol az átlagos bérleti díjak emelkedtek.

Itt a csok-hatás előszele

Az ingatlan.com szerint az ingatlanpiacon belül csak az albérleteket tekintve a jövőben is inkább csökkenhetnek, stagnálhatnak az árak, mivel a kereslet még inkább a vásárlás irányába mozdulhat el. A bérleti díjak az elmúlt időszakban olyan magas szintre jutottak, hogy a bérlők elérték a teljesítőképességük felső határát. Az alacsony kamatozású lakáshitelek miatt egyre többen inkább vásárlást terveznek, azaz a havi bérleti díj kifizetése helyett ezt az összeget inkább hiteltörlesztésre fordítanák.

II. Erzsébet brit királynő ma 90 éves, és a Buckingham palotában lakik. De nyilván örülne, ha megtudná, hogy könnyebbé vált a lakhatás Magyarországon.

Végre csökkennek az albérletárak

(via napi.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top