Otthon

Triumvirátus teljes összhangban egy pesti lakásban

Nehéz elképzelni azt a lakást, ahol három fiatal lány él együtt, mégis olyan tökéletes harmónia uralkodik, hogy ez minden helyiségben tetten érhető. Bogiék kivételes helyzete egy csinos pesti otthonnal párosult.

A belső Ferencváros rehabilitált részén, a Ferenc tér lombos fái mellett egy különleges lakásban él együtt három lánytestvér. Bogi, Heni és Kriszti egyetemre járnak, sőt az egyikük külföldön tanul, ezért ritkábban látogat haza, de a kapcsolatuk vele is kivételes. Nemcsak egyszerűen jó testvérek, de még az ízlésük is tökéletesen megegyezik, olyannyira, hogy a szülőktől kapott lakás felújítása során – saját bevallásuk szerint – fel sem merültek köztük viták.

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

Kezdetben vintage bútorokra vágytak, finom tónusokról és romantikusan kopottas felületekről ábrándoztak – bár ez a szülőknek kevésbé tetszett. Különösebb konfrontálódásra azonban ebben az ügyben sem került sor, mert Nagy Tímea építész – aki nemcsak a térszervezésben, de a lakberendezésben is a család segítségére volt – képekkel és termékfotókkal terelgette a lányokat abba az irányba, ami végül ehhez a modern, világos és visszafogott színekkel kialakított lakásbelsőhöz vezetett.

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

“Mivel szeretünk a lehető legtöbbet együtt lenni, ezért a konyha és a nappali helyisége egyetlen összefüggő térré alakult. Ennek érdekében ki kellett venni egy falat”– meséli Bogi. “Bár én az ikertestvéremmel közös hálószobában alszom, ez a közösségi tér így olyan jól sikerült, hogy legszívesebben itt töltjük az időnket.”

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

(Styling: Horváth Vera)

Triumvirátus teljes összhangban egy pesti lakásban

A teljes cikk az OTTHON magazin áprilisi lapszámában olvasható. De további inspirációk, lakberendezési megoldások és újdonságok találhatók az otthon.com weboldalon is. 

További érdekességek a lapszámból:

Nagyvonalú legénylakás a belvárosban

Mátyáshegyi elegancia korszerűen

Családi körben Budán

Kert kicsiben, ötletesen

Párizsi stílusváltás színekkel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top