Otthon

Szigorítani akarják a lakáskiadást

A szállodaipar képviselői azt akarják elérni, hogy szigorítsák a rövid távú lakáskiadás feltételeit Európában.

Az európai szállodaszövetség szerint regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) keretében működő, rövidtávú lakásbérbeadással foglalkozókat, vagyis azokat, akik például az Airbnb-n keresztül adják ki a lakásukat.

A szállodaipar képviselői a múlt héten a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB) foglalkoztak a fenntartható és felelős megosztáson alapuló gazdaság kérdéseivel. A résztvevők egyetértettek az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett felhívásával, miszerint értékelni szükséges a megosztáson alapuló gazdaságnak a szállodaipart érintő gazdasági és szociális hatásait.

A megosztáson alapuló gazdaság szabályozásáról folytatott tanácskozáson az uniós tagországok szálloda-, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja, a HOTREC annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy az internetes portálokon kizárólag olyan szolgáltatók jelenjenek meg, amelyek a jogi szabályozásnak megfelelően, szabálykövetően működnek.

Nyilvántartásba vennék

 
A nemzetközi szövetség szerint a hatóságok és a fogyasztók szempontjából a rövidtávra lakást bérbeadók nyilvántartásba vétele számít helyes irányba tett lépésnek. Ez a megoldás a hatóságok részére is megkönnyítené, hogy eljárjanak, amennyiben a lakáskiadók nem teljesítik a hatóságok által meghatározott követelményeket, adózási kötelezettségeiket.
 
A megosztáson alapuló gazdaság hatásairól egy Görögországban készített tanulmány szerint a tagországnak 270 millió euró adóbevétel-kiesése keletkezett a lakások bérbeadása nyomán. Ugyanakkor Európában a szállodaipar-vendéglátás éves teljes adóbefizetése meghaladja a 125 milliárd eurót. A HOTREC álláspontja szerint az Európai Bizottságnak minél előbb egyértelműen állást kell foglalnia arról, hogy milyen jogi szabályozás szükséges a lakáskiadásra vonatkozóan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top