Otthon

Egy világjáró főhadiszállása Pécsett

A fiatal, nyitott és világlátott lány pécsi tanulmányaihoz keresett olyan lakást, ahol a családját is vendégül láthatja, ugyanakkor megteremtheti első, igazi otthonát. Tervezőként ebben segítettem neki.

Sophie szereti a rendet, a nyugalmat, ha a környezete otthonos és biztonságot nyújt. Kivételesen szoros a kapcsolata a családjával, mégsem maradt otthon, középiskolásként már céltudatosan kereste a legjobb felsőoktatási lehetőségeket, akár a hazáján kívül is. Németország után Svájc következett, majd Magyarországra utazott mesterképzésre. Édesapja révén többször járt a déli országrészben, nyarakat töltött a család vidéki birtokán, ahol kiélhette természetszeretetét: rendszeresen lovagolt, és túrázott. Leginkább Pécs atmoszférája ragadta magával, így a befejező képzésre a középkori egyetemi gyökerekkel rendelkező várost választotta.

Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás

“Szeretem a belváros hangulatát, a történelmi falakat, és azt, hogy itt minden a múltról szól. Ráadásul egyáltalán nem akartam az egyetemi városrészben lakni, csak azért, hogy reggelente kevesebb idő alatt érjek be az óráimra. Sosem voltam bulizós típus, mindig a csendes, visszavonulásra alkalmas helyeket keresem” – sorolja a szempontjait Sophie, aki olyan lakás után kutatott, ahová akár azonnal beköltözhet. Egy igazi otthonra vágyott, amit két évig a sajátjának tudhat, tanulmányai végeztével pedig a családja tulajdonában maradhat.

Fotó: Imre Barnabás
Fotó: Imre Barnabás
Egy világjáró főhadiszállása Pécsett

A teljes cikk az OTTHON magazin februári lapszámában olvasható. De további inspirációk, lakberendezési megoldások és újdonságok találhatók az otthon.com weboldalon is.                                              

További érdekességek a lapszámból:

Modern elegancia a belvárosban

Mesék a toronyból Buda szívében

Újragondolt falak egy párizsi lakásban

Hogyan válasszunk cementlapot?

Kényelmesen a konyhában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top