Otthon

Férfias energiák egy eklektikus lakásban

Egy legénylakás megalkotása izgalmas kihívásokat rejthet magában, főleg ha tulajdonosa nem hétköznapi figura. Fruzsa Róbert spinningedző és testépítő bajnok, budapesti lakását saját ízlésének megfelelő otthonná formálta.

Róbert két évvel ezelőtt vette meg ezt a lakást, és az elmúlt év elején kezdődött meg a felújítása. “Tavaly augusztusban költöztem be, így viszonylag frissek még az átalakításhoz fűződő élményeim” – meséli Róbert, aki gyakorlatilag száz százalékban szabad kezet adott Ács Ritának, az Omfa Bútor szakemberének – akit otthonteremtőként ismernek a megrendelők –, hogy a fővárosi lakást átalakítsa számára. “Voltak dolgok, amik eleve adottak voltak, és amin nem is akartam változtatni. Ilyenek például a burkolatok a konyhában és a fürdőszobában, vagy a parketta, amit a lakás többi részén nem akartam bolygatni, mert jó állapotban volt, így ezekhez valamelyest igazodnunk kellett.” Minden más azonban újonnan jött. Rita már Róbert korábbi lakásának átalakításánál is segített, és remekül ráérzett arra, hogy milyen hangulatú lakásra vágyik. “Semmiképpen nem akartam neutrális, lágyabb stílust, ezért is mondtam Ritának, hogy nyugodtan engedje szabadjára a fantáziáját.”

Fotó: Imre Barna
Fotó: Imre Barna
Fotó: Imre Barna
Fotó: Imre Barna

Bár Róbert rengeteg időt tölt az edzőteremben, nagyon szeret ide hazatérni. “Érdekes, hogy pontosan azok a bútorok adják hozzá azt a pluszt, amiktől eleinte tartottam egy kicsit. Szinte érezni lehet, hogy ezeknek lelkük van.” A bútorok nagy részét az Omfa Bútor gyártotta, a többit pedig különböző piacokról, használtbútor-kereskedésekből, filmes raktárból szerezték be. 

Fotó: Imre Barna
Fotó: Imre Barna

(Styling: Horváth Vera)

Férfias energiák egy eklektikus lakásban

A teljes cikk az OTTHON magazin szeptemberi lapszámában olvasható.                                                        

További érdekességek a tartalomból:

Családi ház a Pest melletti dobok közt

Hazatérők menedéke Budapesten

Őszi tónusok

Skandináv stílusbravúr egy rönkházban

Firenze, művészet és bortúra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top