Otthon

A forgó faltól a mobil kürtőskalácsosig – a kreatív belsőépítészet magyar úttörői

A DE Creative Kft. Dobos Laura és Egri Zsolt roppant kreatív, kétszemélyes, belsőépítészettel foglakozó kis csapata. Mindenféle felhajtás nélkül, óriási lelkesedéssel dolgoznak, és mindig alkotnak valami egyedit, valami mást.

A DE Creative Kft. 2013 áprilisában indult útjára, Dobos Laura és Egri Zsolt vezetésével. A belsőépítészettel, építészettel foglalkozó vállalkozásban Zsolt leginkább a kivitelezéssel, Laura pedig elsősorban a tervezéssel kapcsolatos teendőket látja el. De mint mondják, nem lehet ilyen éles határt húzni, ha a feladat meghatározásról van szó, ugyanis ők segítik, kiegészítik egymást, és tanulnak egymástól. Talán ebben rejlik a legnagyobb sikerességük is, hiszen ahol terveznek, építenek, kiviteleznek, boldog, elégedett megrendelőket hagynak a hátuk mögött, egyedi készítésű termékeik pedig biztos referenciát adnak egy következő rendelésre.

Családi ház belsejének látványterve. Koncepció a parketta felfuttatása a falra.
Családi ház belsejének látványterve. Koncepció a parketta felfuttatása a falra.
és a kivitelezés.
és a kivitelezés.

“Kis munka nincs”

De mivel is foglalkoznak ők? Amikor feltettem nekik a kérdést, egymásra néztek, és mindketten elmosolyodtak. “Gyakorlatilag mindennel, ami belsőépítészet, a tervezéstől egészen a kivitelezésig. A legkisebbtől a legnagyobb házakig mindent magunk tervezünk meg, az egyedi világítást és a bútorokat is beleértve. De foglalkozunk komplett tárgyalók, családi ház, szauna vagy épp egyházi témájú kiállítás felépítésével is. Nincs lehetetlen, szeretjük a kihívásokat”mondja Zsolt, aki azt vallja, kis munka nincs, számukra mindegyik megrendelés ugyanolyan fontos.

Emberek aranyban című kiállítás megépítése. Megy a munka ezerrel...
Az Emberek aranyban című kiállítás megépítése. Megy a munka ezerrel…

Semmi sem lehetetlen – különleges megrendelések

Laura és Zsolt százhalombattai műhelyükben beérkezési sorrendben tesznek eleget a kéréseknek. Ahogy mesélik, van, aki egy évet is képes várni rájuk. Attól függően, mekkora rendelést kapnak, mennyi időbe telik az engedélyek beszerzése, egy-egy munka hónapokig is elhúzódhat.

Amikor a különleges kérésekről kérdeztem őket, kiemelték egy apuka ötletét, aki mobil kürtöskalácskocsit kért tőlük. Persze szempont volt az is, hogy összecsukható legyen, és könnyen szállítható. Laura és Zsolt nem mondott nemet, megtervezték, meg is valósították az elképzelést, jelenleg Angliában készítenek a mobil kocsival kürtöskalácsokat.

Készül a mobil kürtöskalács kocsi
Készül a mobil kürtöskalácskocsi
és íme!
és íme!

A másik zseniális megoldása a Laura-Zsolt párosnak az a forgatható fal, amelynek egyik oldalán tévé van, a másik oldalán pedig egy óriási tükör. “Mivel kevés volt a hely, ezt a megoldást találtuk ki a szobába”mondja Laura.

Megnézem
Összes kép (1)

Ennek a teremnek a mennyezetét például egy ablakkeret mintája inspirálta, amit végül Laura megsokszorozott, így született ez az egyedi mintázat.

A kreatív belsőépítészet magyar úttörői

A jövőről

Jelenleg is rengeteg munkájuk van, nem nagyon tudtam elképzelni, hova tovább, de Zsolt egy mondatban megfogalmazta, mit szeretnének elérni. “Szellemi termékalkotás. Egy önálló brand megteremtése, saját termékek kitalálása, kreatív megtervezése és megvalósítása. Ez a cél”mondta Zsolt, tökéletes zárszóként. 

Laura és Zsolt munkáiról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top