Otthon

Átmehetek hozzád és dolgozhatok a nappalidban?

Rajongok a közösségi megosztásért, a fenntarthatóság zászlaja alatt induló kezdeményezésekért. Akkor még inkább, ha az emberek közérzetén javítanak és segítenek a munkájukban. Ismerd meg a Hoffice-t!

Itthon dolgozni egyedül egész nap nem annyira felemelő, mint azt sokan gondolják. Nemcsak azért, mert nincs kihez szólni, kivel nevetni és közösen kávézni, hanem azért is, mert a figyelem gyakran szanaszét gurul ilyen helyzetben.

Otthon, a mostoha munkakörnyezet

Vár a mosás, mosogatás, éhes a macska, nincs ebéd, meg kell keresni a gyerek diákját, ha el akar menni korcsolyázni. Mindez a munkahelyen is eszembe jutna, de ott nincs mit tenni, nem lehet gyorsan bedobni a ruhákat a mosógépbe és nekiállni felforgatni a lakást azért a diákigazolványért. Itthon azonban fogom magam és rögtön cselekszem, hacsak nem kapok időben észbe és állítom le saját magamat. Máris megakadt a munkafolyamat, gyakran előfordul, hogy az amúgy félórás feladat elnyúlik négyórásra, és saját magammal szúrok ki.

Hatalmas önkontroll kell ahhoz, hogy következetesen és eltökélten minden nap leüljön valaki a saját otthonában dolgozni 8-tól 16 óráig. Már csak azért is, mert nincs ilyen, hogy csak 8 órát dolgozom, leginkább egyfolytában munkaidőm van, megszakítva családozással és házimunkával. Egyrészről ez nagy szabadság, mert mindig odaérek a gyerek elé a sulihoz időben, amit egy irodai kötött munkaidő mellett lehet, hogy nem tehetnék meg. Másrészt pont ezért rabság is, mert sosincs vége a munkának, ha a saját hajcsárom vagyok.

Átmehetek hozzád és dolgozhatok a nappalidban?

Az egész napos magányos otthonról dolgozás legtöbbször azzal is jár, hogy a kapcsolatok áthelyeződnek az online világba. Óhatatlanul is a nyomában jár bizonyos fokú elmagányosodás, még akkor is, ha délután hazaérkezik a népes család. Napközben nem akad senki a szomszéd asztalnál, hogy váltsunk két szót, ha épp valami remek ötletem támad, az ötletek amúgy is sokkal könnyebben jönnek, ha párbeszédben alakulhatnak ki. A magányosság érzését fokozza az is, hogy a kávézó csak a konyhát jelenti, ahol nem várnak ismerősök egy kétperces csevejre. 

Alapzaj, duruzsolás, nevetgélés kell nekünk

Ráadásul a kreativitás is akkor szárnyal jobban, ha van bizonyos fokú alapzaj körülöttünk, ezért is javasolják a nálam okosabbak is azt, hogy a home office helyett menjünk kávéházba dolgozni, csörömpölő poharak és duruzsoló vendégek közé. Ezt én is alátámaszthatom, nekem is sokkal jobban megy a munka, ha zsizsegnek körülöttem, meglepő módon én a kisebbfajta káoszban tudok a leginkább koncentrálni. Lehet, hogy csak én vagyok fordítva bekötve, de szerintem más is így van ezzel, hiszen a svéd Hoffice közösségi munkahely is hasonló okokból jött létre.

Átmehetek hozzád és dolgozhatok a nappalidban?

A Hoffice tulajdonképpen olyan, mint a co-working irodák, ahol a szabadúszó, otthon dolgozó emberek tudnak bérelni maguknak helyet. Így megvan az irodába járós érzetük, keretet és munkaidőt adnak vele a napnak, és még társaságuk is van. Csak épp a Hoffice nem olyan drága, sőt nincs költsége. A co-working irodát összegyúrták a couchsurfinggel, azaz egymás nappalijában gyűlhetnek össze az emberek dolgozni. A honlapjukon le lehet foglalni, kinek a lakását szeretnéd kinevezni az irodádnak, és ugyanitt felajánlhatod a saját otthonodat is erre a célra másoknak. Összehozzák a home office-t és az irodát, mindkettőnél sokkal kellemesebb formába öntve.

Világ magányos szívei, egyesüljetek!

Az is remek ebben az ötletben, hogy a környék elmagányosodó otthoni munkásait összehozza, hiszen nyilván mindenki egy hozzá közeli nappaliba jelentkezik be, így könnyen, munka közben ismerhetjük meg a szomszédainkat. A fél város a munkatársunkká és az ismerősünkké válik, akikkel bármikor kávézhatunk egyet a teraszunkon. Ha itthon is lenne ilyen lehetőség, én lennék az első, aki benevezne rá.

Átmehetek hozzád és dolgozhatok a nappalidban?
A Hoffice alapja: “Azzal, hogy Hoffice-ban dolgozunk, megadjuk magunknak és egymásnak azt az ajándékot, hogy közösségi térben végezzük a munkánkat. Olyan helyen, ahol igazán hatékonyak tudunk lenni, miközben a szociális igényeink sem szenvednek csorbát. Segítünk egymásnak a teljes fókuszálásban, a figyelem összpontosításában. Egy olyan lehetőség ez mindannyiunk számára, amelyben folyamatosan inspiráljuk egymást, új munkamódszereket és optimális időgazdálkodást tanulunk. Aki Hoffice-ban dolgozik, biztos lehet benne, hogy jó hangulatban, kényelmesen és kreatívan végezheti a munkáját.”
 

“Szeretnék létrehozni egy szeretettel teli, gyönyörű közösséget”

A Hoffice kitalálója, Christofer Gradin Franzen fél évre a Sri Lanka-i Sarvodaya Shramadana Mozgalomhoz csatlakozva találkozott olyan önfenntartó falukkal, ahol a közösségi megosztás, csereberélés a mindennapi élet részét, alapját jelentette. Itt fordult nagyot az élete és innen eredt aztán a Hoffice ötlete is, amit azóta világszerte hatalmas érdeklődés övez. A Hoffice mögött meghúzódó buddhista filozófia, az ötlet kidolgozását segítő pszichológiai kutatások sora és a közösségi megosztás iránti elkötelezettség mind rendkívül szimpatikussá teszi az egész kezdeményezést.

Rajongok az egészért úgy, ahogy van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top