Otthon

Évente 24 ezren költöznek ki Budapestről

Az ezredforduló után évente átlagosan 24 ezren költöztek Budapestről az agglomerációba, miközben a környező településekről évi 14 ezer költöztek a fővárosba – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Az utóbbi évtizedben felerősödött a főváros és agglomerációja közötti vándorlás. A népszámlálás adatai szerint 2001 és 2011 között Budapestről az agglomerációba távozott 137 ezer fő, miközben a budapesti agglomerációból a fővárosba költözők száma 47 ezer volt.

Az ezredforduló után felgyorsult a népesség kiáramlása a környező területekre, majd a 2008 után bekövetkező válság megtörte ezt a folyamatot. Ezután a kiköltözők száma gyorsan csökkent, miközben az agglomerációból Budapest felé irányuló költözések száma növekedésnek indult.

Erős kapcsolat mutatható ki a peremkerületek és a szomszédos agglomerációs szektorok között. Kiemelkedő jelentősége van például Érdnek, Szigetszentmiklósnak és Dunakeszinek, ahol nagyarányú lakásépítés zajlott, olcsó társasházi lakásokat kínálva a kiköltözőknek.

A fővárost elhagyók többsége családos, házas, 30 év feletti, míg a Budapestre költözők között nagyobb számban fordulnak elő a fiatalabb, egyszemélyes háztartások. A költözések iránya eltérő az életciklus különböző szakaszaiban. A fiatal egyedülállók, a tanulmányokat folytatók jellemzően a főváros felé, a családok pedig az ellenkező irányba veszik az irányt. Bár az idősebbek területi mobilitása általában nem jellemző, Budapestről az agglomeráció felé nagy számban költöznek a nyugdíjas korosztály tagjai is – írja a Világgazdaság Online.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top